245/7. Az olajnyomok felderítése — Leleplezés Beauval kapujában

– Félrevezető? – hördült fel a fiatal utazó. – De hát az olajcsíkok a folyosón futnak végig!
– Valóban, de a fizika törvényei makacs dolgok – felelte Vaneau szárazon. – Egy rohanó tolvaj mögött az olaj menetirány szerint előrefelé fröccsenne. Ezek a cseppek azonban tökéletesen kerekdedek. Valaki szándékosan, lábujjhegyen járva csöpögtette őket, hogy elterelje a figyelmet a valódi rejtekhelyről. Az énekesmadár el sem hagyta a vagont.
– Akkor ki tette? – kérdezte Laurent kalauz, miközben idegesen törölgette a homlokát.
– Nos, a tettes nem más, mint...
A vonat hirtelen hatalmasat rándult. Fémes csikorgás hasított végig a kerekeken, a kabátok letépődtek a fogasokról, ahogy a szerelvény csikorogva befékezett Beauval állomásán.
Az ajtó feltárult, és két reszkető helyi nyomozó rontott be a folyosóra, nyomukban a macskáit szorongató, ijedt idős hölggyel.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, a lopott énekesmadár ügyében! – kiáltotta a rendőr, egyenesen a zaklatott új utasra mutatva, akinek a kabátja alól ekkor halk, leleplező csicsergés hallatszott.
– ...aki elfelejtette, hogy a madarak nem bírják a gépzsír szagát, és a friss levegőn dalra fakadnak – fejezte be Vaneau a mondatát, mintha mi sem történt volna.
A tettest sietősen elvezették, a feszültség elszállt. Hamarosan új utas lépett a fülkébe: egy hallgatag úriember, aki egy gyanúsan nehéz, ütemesen kattogó fadobozt szorított magához, és gyanakodva pislogott körbe.
A vonat ajtói becsukódtak, s a szerelvény elindult Vierzon felé.