245/6. Az olajnyomok felderítése — Feszült percek Beauval előtt

Monsieur Vaneau látta, hogy a gyanakvás megbénítja a társaságot, így hát zsebébe nyúlt, és előhúzta régi ezüst zsebóráját. Kinyitotta, és egy pillanatig merőn nézte a mutatókat.
– Pontosan tizenkét perc múlva Beauval állomásra érkezünk – mondta csendesen, majd lágy kattanással lecsukta a fedelet. – A helyi rendőrség rendkívül pedáns emberekből áll. Ha addigra nem mutatunk fel nekik egy tiszta cipőjű gyanúsítottat, hajlamosak lesznek a teljes szerelvényt karantén alá vonni.
A fiatal utazó szemei elkerekedtek, és reflexből megemelte a bal sarkát.
– Beauval? De hát az még messze van! Vagy… vagy a kalauz úr rossz vágányra terelt minket?
– Nem… nem én voltam! – dadogta Laurent, és hirtelen úgy kezdett toporogni, mintha a padló parázsból lenne. – Én csak a jegyeket kezelem, a vágányok a mozdonyvezető kezében vannak!
– Nyugalom – intette le őket Vaneau. – A vágányok rendben vannak. Ellenben a hölgy cipősarka mintha kissé… fénylene a folyosó lámpafényében.
A fiatal fátyolos hölgy ijedten kapta hátra a lábát, selyemszoknyája alját rángatva.
– Ez csak esővíz! Vagy… vagy az a borzalmas tea, amit a büfékocsiban kaptam! Kérem, ne vádoljon gépzsírral!
– Nem vádolom – jegyezte meg Vaneau szárazon. – Csak megfigyelem, hogy a selyem kiválóan szívja fel a félrevezető bizonyítékokat.