245/5. Az olajnyomok felderítése — Tapogatózó gyanakvás a folyosón

Monsieur Vaneau, mintha csak egy délutáni teadélutánon vett volna részt, nyugodtan körbevezette tekintetét a rémült arcokon. – Nos, uraim és hölgyem – kezdte, hangja halk volt, mégis átütő –, a gyanakvás, mint tudjuk, remek fűszer, de rossz iránytű. A padló sokkal őszintébb lesz.
A fiatal utazó, aki eddig a saját cipőjét fürkészte, mintha azon reménykedett volna, hogy az éppen most oldódik fel a levegőben, felkapta a fejét. – Tehát… elinduljunk és nézzük a lábunk elé? Mintha egy különös, vonaton zajló kincskereső játékot játszanánk, ahol a kincs a tolvaj maga? Ez… ez kissé bizarr.
A fátyolos hölgy, aki most már a retiküljét is védelmezőn szorította, mintha az is elkallódhatna bármelyik pillanatban, hozzátette: – És ha valaki észreveszi, hogy a padlót bámuljuk? Feltűnő lenne. Gyanússá válnánk mi magunk is, hogy miért kémkedünk a gépzsír után! Talán éppen az a tolvaj, aki gyanakvóan néz ránk, miközben mi a nyomait keressük!
Laurent, a kalauz, aki Monsieur Vaneau elmagyarázása ellenére is hajlamos volt a túlzott egyszerűsítésre, felcsillant a szeme. – Ó! Akkor csináljuk úgy, mint a gyerekek! Mindenki álljon egy lábon, és aki ingadozik, az a tolvaj! Vagy… vagy csak tegyünk úgy, mintha valamit leejtettünk volna, és úgy kémleljük a padlót! Elegáns és diszkrét!
Monsieur Vaneau egy pillanatra elgondolkodott Laurent ötletén, mielőtt higgadtan válaszolt volna. – Laurent, a gépzsír nem a gravitációra reagál. És a diszkréció valóban kulcsfontosságú. Nem akarunk pánikot kelteni, csupán észrevenni, ami ott van. Nem kell leborulni a padlóra. Egy éles szem elég. A tolvaj nem tudta, hogy a gépzsír árulkodó. Tehát nem is takarta el a nyomait. A kérdés csak az, ki mer először lefelé nézni, anélkül, hogy úgy tűnne, a zokniját bámulja.
A folyosón egy pillanatra néma csend támadt. Senki sem akart az első lenni, aki gyanússá válik azzal, hogy túl nagy érdeklődést mutat a padló iránt. A gyanakvás, mint egy láthatatlan gáz, terjengett, és mindenki a másikra várt.