245/2. A hiányzó énekesmadár — Szürke olajfolt Saint-Aignan felé

Monsieur Vaneau óvatosan felemelte a fekete tollat, majd hüvelyk- és mutatóujja között lassan megpörgette.
– Rendkívül szokatlan tollazat egy aranymadártól – jegyezte meg tűnődve. – Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a szárnyas eredetileg sárgarézből és csiszolt gyémántokból állt.
– Ellopták! De mikor?! – kiáltott fel a zaklatott utas, miközben remegő kézzel a kalitka felfeszített zára felé kapott. – Chalons-sur-Marne elhagyásakor még a helyén volt! Magam ellenőriztem a reteszt!
– Nos, a jelek szerint a tolvaj nemcsak az óraszerkezetekhez ért, hanem a csendes közlekedéshez is – szólt Laurent, a kalauz, és szemöldökét ráncolva hajolt a bársonyaljzatra ejtett cédula fölé. – Mi áll a papíron, Monsieur Vaneau?
– Egy meglehetősen magabiztos kézírás – válaszolta a detektív, és a fülke lámpájának fénye felé tartotta a finom kartont. – „A kalitka túl szűk egy ilyen drága dallamnak.” Kifejezetten költői megközelítés egy közönséges lopáshoz képest.
– De hát az ajtó zárva volt! Senki nem lépett be! – méltatlankodott az utas.
– Az ajtó valóban zárva volt – bólintott Vaneau, majd a kalitka aljára mutatott. – Ám a finom szerkezet olajozása még friss. Nézze csak azt a halvány szürkés foltot a rézfogantyún. A tettes nem Belcastelben csapott le, hanem a folyosói zűrzavarban, amíg ön a jegyét keresgélte.