241/5. Álcázott tömbök — Cirmos gyanú a folyosón

– Saint-Mireux felé? – sápadt el a fekete kalapos úr, s idegesen a folyosó fala felé hátrált. – Csak átszállójegyem van! A mintáim teljesen legálisak, tudományos célzatúak!
– A geológia valóban nemes tudomány – jegyezte meg Vaneau, miközben könnyed mozdulattal felpattintotta a kosár tetején lévő rézkapcsot. – Ám ritkán szokott a gránit és a bazalt aranyozott rézöntvény alakot ölteni. Különösen nem olyan mintázattal, amely a lyoni bank fémjelzését viseli.
– Úristen, a macskám! Hol a kedvencem? – sikoltott fel az idős hölgy, s zsebkendőjét hirtelen a szájához szorította. – Önök meglopták a szegény Minut!
– Nyugodjon meg, Madame – mondta Delaunay, miközben óvatosan félretolt egy réteg műszőrmét és egy macskamentás párnát, amelyek alól csillogó tömbök bukkantak elő. – A kis Minu valószínűleg a fülkében aludt a valódi kosarában, amíg ez az úriember fel nem cserélte a két poggyászt.
– Baleset volt! – hebegte a fekete kalapos úr, és a legközelebbi kocsiajtó felé pislantott. – Sötét volt a folyosón!
– Valóban, a sötétség sok mindent elfed – válaszolta Vaneau szárazon. – Kivéve persze azt a nehézfém szállítmányt, amelyet egy eléggé feltűnő fűzfakosárban próbált átcsempészni a határon.
– Ez felháborító! Megvárom a következő megállót! – kiáltotta a férfi, és megpróbált átpréselődni Delaunay mellett.
– Attól tartok, a következő megállóban már nem ön fogja megválasztani az útirányt – fűzte hozzá Vaneau halkan.