241/3. A gyanús macskakosár — Törékeny lelkek és nehéz fémek

– Ez... ez nem egy közönséges perzsamacska, Monsieur Vaneau! – suttogta rekedten Delaunay, hátrálva egy lépést a gyanúsan nehéz kosártól. – Hallotta azt a koccanást? Egyetlen tisztességes macskának sincs bronzból a gerince! Talán valami titkos katonai szerkezet? Vagy csempészett aranyrudak?
Vaneau elmosolyodott, és megigazította elegáns mandzsettáját.
– Kedves barátom, a hadsereg ritkán álcázza a fegyvereit fűzfavesszőből font, macskamenta-illatú kosarakba. Bár kétségtelen, hogy a hölgy „kedvence” szokatlan étrenden él, ha a fém az eredménye.
Ebben a pillanatban a folyosó végéről halk, selymes suhogás hallatszott. Az idős hölgy közeledett, kezében egy üres tejesüveggel, arcán a legmélyebb aggodalommal.
– Ó, uraim! – szólt remegő hangon. – Nem látták a kis Minut? Attól tartok, a drágám kiszökött, amikor a kalauz kinyitotta az ajtót. Olyan törékeny lélek...
Delaunay elkerekedett szemmel nézett a nehéz kosárra, majd a nőre.
– Ha az a törékeny lélek van ott alul, asszonyom, akkor ő a vasúttörténet legnehezebb szökevénye – mormolta, miközben a fekete kalapos úr fülkéjének ajtaja résnyire nyílt, és egy rettegő szemgolyó villant meg a sötétben.
Vaneau udvariasan kalapot emelt.
– Biztosíthatom, Madame, hogy a kosár tartalma egyelőre mozdulatlan – mondta nyugodtan. – Bár a fizika törvényei szerint a benne lévő „Minu” jelenleg sűrűbb, mint az ólom. Úgy tűnik, a rejtélyünk éppen most kapott egy meglehetősen súlyos fordulatot.