241/1. A gyanús macskakosár — Csendes zakatolás Varelmont felé

Az Intercontinental Express ütemes kattogással hagyta maga mögött Aulnay-les-Forges állomását, és nekilendült a Varelmont felé vezető nyílt pályaszakasznak. Monsieur Delaunay megkönnyebbülten fújt egyet, miközben végigsimította a zakóját, bár a szemközti fülkéből kiszűrődő szüntelen nyávogás láthatóan próbára tette az idegeit.
– Kész szerencse, hogy az az elvetemült tolvaj már a rendőrség kezén van – jegyezte meg Delaunay, miközben a kocsifolyosó ablakán át a tájat figyelte. – Bár be kell vallanom, Monsieur Vaneau, ez a nyávogó kórus semmivel sem nyújt megnyugtatóbb hátteret a pihenéshez.
Émile Vaneau száraz, finom mosollyal fordult a kollégája felé.
– A macskák jelenléte általában a házias nyugalom jele, Delaunay – válaszolta higgadtan. – Bár igaz, az öt fonott kosár kissé túlzó egyetlen hálókocsifülkébe.
Az idős hölgy éppen ebben a pillanatban lépett ki a fülkéjéből, karján egy hatodik, plüsskendővel gondosan letakart kosarat egyensúlyozva. A kíváncsi fiatalember és a sötétkék kabátos utas óvatosan kikerülték a hölgyet, aki buzgón bólogatott feléjük.
– Elnézést a zavarásért, uraim! – csicseregte az idős hölgy. – Csupán a kis kedvenceimnek hoztam egy kis friss tejet az étkezőkocsiból. Olyan érzékeny a gyomruk a gyors helyváltoztatásra.
– Rendkívül figyelmes Ön tőlük, madame – mondta Vaneau udvariasan, majd ahogy az asszony továbblépett, tekintete a földön maradt ötödik kosárra tévedt.
– Észrevett valamit? – suttogta Delaunay gyanakvóan.
– Csupán annyit, hogy miközben négy kosárból igen kitartó nyávogás hallatszik, a legalsó, legnehezebb kosár mélyén semmi sem mozog – jegyezte meg Vaneau elgondolkodva. – És ha jól sejtem, a tejesüveg nem magától kattog a doboz alján.