240/6. A nehéz esernyő — Felderítés a folyosón

– Látta? – Delaunay torka teljesen kiszáradt a rémülettől. – Visszahúzódott. Biztosan lőport tölt a fegyverébe!
– Vagy egyszerűen csak nem kedveli a hívatlan bámészkodókat, kedves barátom – felelte Monsieur Vaneau, majd komótosan elindult a folyosón, éppen a hármas fülke irányába.
Delaunay kétségbeesetten követte, lábujjhegyen osonva, mintha a folyosó szőnyege hirtelen aknamezővé változott volna.
A kanyarban a fekete kalapos úr ismét megjelent. Kalapja már a fülkében maradt, ám a nehéz, sötét selymű esernyőt szorosan a hóna alatt tartotta, miközben a fülkesor melletti réz hamutartó felé lépett. Amikor elhaladt mellettük, a szerelvény egy pillanatra megzökkent.
Vaneau rendkívül udvariasan kitért az útból, ám eközben a kabátja gombja finoman koccant az idegen esernyőjének végéhez. A hang nem csengő, hanem tompa, rendkívül nehéz fémes kongás volt.
– Bocsánatát kérem, uram – bólintott a detektív.
A férfi megmerevedett. Riadtan szorította magához a nehéz tárgyat, mintha az életéért küzdene, majd szaggatott léptekkel visszamenekült a fülkéjébe.
– Ez hallatlan! – suttogta Delaunay. – Mit hallott?
– Azt, amit gyanítottam – felelte Vaneau, és elővette ezüst zsebóráját. – Pontosan tizenkét perc múlva Saint-Mireux állomásra érkezünk. Addigra kiderül, miért nehezebb az esernyője egy üllőnél.