240/5. A nehéz esernyő — Úton Elberen felé

A kerekek ritmikus kattogása újra betöltötte a folyosót, miközben az Intercontinental Express Elberen felé suhant a sötétségben. Monsieur Delaunay, aki az előző feszült percek óta egyetlen felesleges lélegzetet sem mert venni, most reszkető kézzel kapaszkodott meg a rézkapaszkodóban, pont Monsieur Vaneau mellett.
– Ez borzasztó, egyszerűen borzasztó – suttogta Delaunay, miközben riadtan pislogott a hármas fülke csukott ajtaja felé. – Látta azt az új utast, Vaneau úr? Azzal a fekete kalappal és azzal a... mérhetetlenül gyanús esernyővel? Úgy nézett rám, mintha pontosan tudná, hogy tavaly elfelejtettem bevallani az elzászi örökségemet.
– Egy esernyő, kedves Delaunay, ritkán hordoz magában adóügyi fenyegetést – jegyezte meg Vaneau, miközben kisimította a kabátja hajtókáját. – Bár el kell ismernem, a tartása valóban nem a csapadék elleni védekezést szolgálja.
– Úgy gondolja? – Delaunay hangja egy oktávval feljebb ugrott. – Talán fegyver?
– Sokkal nehezebb annál – felelte a detektív szárazon. – Amikor az úr letette a padlóra, a fémkoppanás frekvenciája nem üreges acélt, hanem egy tömör, zárt fémdobozt idézett. Úgy tűnik, Elberen előtt még vár ránk néhány különös perc.
A hármas fülke ajtaja ekkor résnyire kinyílt, s a fekete kalapos úr gyanakvóan kikémlelt. Tekintete egy pillanatra találkozott Vaneau-éval, majd gyorsan visszahúzódott.