240/4. A feltört fémpecsét — Beaumont-i megálló

– Mielőtt bárki további fizikai képtelenségekkel terhelné a társaságot – szólalt meg Monsieur Vaneau, miután eltette az ezüst zsebórát –, érdemes tisztázni a helyzetet. A szürke köpenyes úr csupán ártatlan áldozat. A dobozt nem a fülkében törték fel, hanem még a folyosói tolongásban, mielőtt a retesz elzárta volna a szobát.
– De a retesz belülről volt zárva! – méltatlankodott az avermesi nyomozó.
– Kívülről is könnyen biztosítható egy vékony selyemszalaggal, ha valaki ért a trükkökhöz – jegyezte meg Vaneau szelíd mosollyal. – Madame pedig a bársonytáskájában nem a saját ékszereit őrzi, hanem a doboz nehéz tartalmát, amiről a még meleg pecsétviaszt próbálta lekaparni a kesztyűjével.
– Ez felháborító rágalom! – sziszegte az elegáns hölgy, ám a hangja érezhetően megbicsaklott. – Ön teljesen félreérti a helyzetet!
– A tények ritkán szorulnak félreértésre – válaszolta a fődetektív higgadtan. – Különösen, ha a viasz piros színe ilyen jól illik a kesztyűje árnyalatához.
A vonat ekkor váratlanul akkorát fékezett, hogy Laurent kalauz kénytelen volt a folyosó falába kapaszkodni. A kerekek csikordulva lassultak, s a kinti sötétségben feltűntek Beaumont állomás sárgás lámpái. A peronon már két egyenruhás csendőr várakozott.
Az ajtó sziszegve kinyílt, s a helyi felügyelő határozott léptekkel lépett a VIP kocsi folyosójára.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, hamisítás és lopás vádjával, Madame!
– ...ahogy mondtam – fejezte be Vaneau a félbeszakadt gondolatot, miközben a hölgyet kivezették.
A szerelvény percek múlva újra lassan megindult. A folyosón elcsendesedtek a kedélyek, ám az új felszállók között egy fekete kalapos úr türelmetlenül igazgatta túlságosan nehéznek tűnő esernyőjét. Monsieur Vaneau csendben figyelte, ahogy a férfi a hármas fülke felé siet.