240/2. A feltört fémpecsét — Éjszakai csend a négyes fülkében

Laurent felmorajlott a sötétben, majd vakon tapogatózva gyújtott meg egy apró viaszgyertyát. A sárgás pislákolásban az avermesi nyomozó már a négyes fülke kilincsét rángatta, ám a faajtó meg sem mozdult.
– Zárva! Bentről reteszelték el! – kiáltotta a rendőr, és teljes testsúlyával vállal nehezedett a panelnek. – Hé, maga odabent! Nyissa ki azonnal, mielőtt betöröm!
– Kérem, kímélje meg az asztalosmunkát – jegyezte meg Monsieur Vaneau higgadtan, miközben kényelmesen kisétált a fülkéjéből, kis rézlámpát csiptetve a mellényére. – Egy fojtott kiáltás és egy leeső fémtárgy ritkán jelenti azt, hogy az illető türelmesen az ajtóhoz sétál nyitni.
– Akkor törjük át! – sziszegte a kalauz, de az elegáns hölgy felháborodottan elállta az utat.
– Szó sem lehet róla! Ha összezúzzák a kárpitot, személyesen panaszolom be magukat az igazgatóságnál! – csattant fel a hölgy.
Vaneau egyetlen elegáns mozdulattal félretolta a vitatkozókat, és a zárszerkezet alsó peremére mutatóujjnyi fényt vetített.
– A retesz kívülről lett eltolva egy egyszerű selyemszállal – mondta szárazon. – Laurent, használja a pótkulcsot. A bent ülő úriembernek most aligha van ellenvetése.
Amikor az ajtó feltárult, a szürke köpenyes utas a padlón feküdt eszméletlenül. A nehéz fémdoboz az asztal közepén állt – ám a vörös viaszpecséteket feltörték, és a doboz teljesen üres volt.