238/8. A lila gőz titka — Tizenkét perc Belcastelig

– A laboratóriumom – suttogta a nő, miközben finom selyemkesztyűjével a táska maradványait törölgette – nem bocsátja meg a késést. Saint-Mireux-ben kellett volna átadnom a mintát a konzorcium futárának.
– Nos, a konzorcium futára kénytelen lesz beérni egy alapos fogmosással, ha beleszippant ebbe a fülkébe – jegyezte meg Vaneau sztoikus nyugalommal, miközben Laurent kalauz még mindig zihálva igyekezett friss levegőt tuszkolni a beragadt ablakon át. – Ráadásul Saint-Mireux-t már elhagytuk, és a menetrend szerint a vonatunk egészen más irányba halad.
– De én... nekem nincs választásom! – felelte a hölgy, és hangjában a lebukás jeges rémülete keveredett a reménnyel. – Ha nem viszem oda, elárulják a családomat.
Vaneau elmosolyodott. Az az apró, alig észrevehető rándulás volt ez a szájszegletében, amely a bűnözőknek általában több év börtönt jelentett. Elegáns mozdulattal a mellényzsebéhez nyúlt, és előhúzta régi ezüst zsebóráját. Egyetlen halk kattanással felpattintotta a fedelét, megvizsgálta a mutatók állását, majd csendesen lecsukta.
– Pontosan tizenkét perc múlva Belcastel állomására érkezünk – mondta, miközben tekintetét a nőre szegezte. – Ott pedig nem a konzorcium futára várja majd, hanem a helyi hatóságok, akiket a távírón keresztül már értesítettem a különös gázfejlesztési kísérleteiről. Úgyhogy javaslom, a fennmaradó időt töltsük az igazsággal, Madame. Sokkal tartósabb, mint az ammónia.