238/3. A rejtett szállítmány — Csípős leleplezés a kanyarban

A zaklatott utas ijedten szorította magához sötétkék kabátját, ujjai görcsösen fonódtak a szövetbe.
– Ez hallatlan! – dadogta, hátrálva egy lépést, miközben a plüssülés sarkának ütközött. – Önnek semmi joga gyanúsítani! Én csupán egy békés tudós vagyok!
– Egy békés tudós, aki vegyi riadalmat kelt egy nemzetközi expresszen? – vonta fel a szemöldökét Monsieur Vaneau. – Nos, a tudomány szabadsága kétségkívül tág fogalom, de a vasúti szabályzat ritkán tolerálja a mustáros salátaöntettel dúsított elterelő hadműveleteket.
Laurent, a kalauz, még mindig a zsebkendőt bámulva hüledezett.
– De Monsieur Vaneau... ha a doboz csak elterelés, akkor miért a felhajtás?
– Mert a zsebben lapuló valódi szállítmány sokkal érzékenyebb a rázkódásra, mint ez a pezsgő háztartási makett. S amíg mi a sárga gőztől fuldoklunk, a csempészáru csendben átlépné a határt.
Vaneau ekkor elővette régi ezüst zsebóráját. Kinyitotta, egy pillanatig nézte a számlapot, majd nyugodtan megszólalt:
– Pontosan négy perc múlva Avermes állomásra érkezünk.
Az utas az ajtó felé vetette magát, ám a vonat hirtelen hatalmasat fékezett. Poharak csörrentek a szomszédos fülkékben, Laurent a falnak sodródott, a sárga gőz utolsó foszlányai pedig végleg elillantak a nyitott ablakon át. A szerelvény csikorogva állt meg a gázlámpák által megvilágított peron mellett.
Az ajtó feltárult, és belépett az avermesi rendőrnyomozó.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, csempészet ügyében! – mondta a nyomozó a sarokba szorított gyanúsítottnak.
– ...és a kronométer jogosulatlan birtoklásáért – tette hozzá Vaneau halk, száraz eleganciával, miközben visszacsúsztatta óráját a mellényzsebébe.
A letartóztatottat elvezették. A fülkébe ekkor egy új, rendkívül elegáns hölgy lépett be, kezében egy gyanúsan nehéz, fémcsatos táskával, amelyből halk, ritmikus ketyegés hallatszott. Vaneau finom mosollyal az arcán figyelte az új jövevényt, miközben a vonat ajtói újra becsukódtak, és a szerelvény megindult a sötét éjszakában.