238/2. Mustáros elterelés — Sárgás gőzök a VIP hálókocsiban

Laurent kalauz azonnal az ablakhoz ugrott, és akkora hévvel rántotta le a bőrszíjat, mintha az élete múlna rajta. A beáramló friss, őszi levegő azonnal kavarogni kezdett a fanyar, mustársárga felhővel, amely makacsul fészkelte be magát a plüssülések közé.
– Szent ég! – köhögött a kalauz, miközben egyenruhája kézelőjével próbálta elhessegetni a gőzt. – Uram, ez vegyi merénylet! Ki kell dobnunk ezt a szörnyűséget a robogó vonatból!
– Óvatosan a fizikai erőszakkal, kedves Laurent – intette nyugalomra a tisztviselőt Monsieur Vaneau, miközben a legkisebb sietség nélkül hajolt közelebb a fapadlóhoz. – A vasúttársaságnak aligha hiányzik egy kártérítési per, amiért a velleroni legelők felett gyanús gázokat szórtunk szét.
A zaklatott utas közben a sarokba húzódott, arcát a tenyerébe temetve.
– Mindennek vége... a kémiai reakció visszafordíthatatlan! Ha eléri a kritikus tömeget, a gáz elkábít mindenkit a kocsiban!
– Valóban roppant drámai forgatókönyv – jegyezte meg Vaneau, miközben előhúzott egy makulátlan, fehér batisztzsebkendőt, és finoman megérintette vele a doboz illesztésénél kicsapódó sárgás folyadékot. – Bár én személy szerint még nem találkoztam olyan kritikus kémiai fegyverrel, amelynek ilyen markáns, ecetes salátaöntet illata lenne.
– Tessék? – pislogott rá az utas a szemüvege mögül, a rettegést hirtelen felváltotta a gyanakvó zavar.
– Nos – Vaneau a zsebkendőt a fény felé tartotta, majd hanyag mozdulattal zsebre vágta. – Úgy tűnik, a tudományos karrierje meglehetősen szoros kapcsolatban áll a háztartási ecettel és a szódabikarbónával. Ez a kis látványosság csupán arra szolgál, hogy kiürítse a fülkét. Kérdés már csak az, hogy miért tartja szükségesnek a valódi szállítmányát a zakója belső zsebében rejtegetni, miközben ez a makett itt a padlón pezseg?