238/10. Lila köd a peron felett — Auberoche-i végkifejlet

– Nem is annyira egy személy, mint inkább a saját lebukása elől – felelte meg saját kérdésére Vaneau, miközben ismét elővette híres ezüst zsebóráját. – Pontosan három perc múlva Auberoche állomásra érkezünk, Madame, és ott a hatóságok már várják önt. Nem a rögtönzött gáztámadásért, hanem a marseille-i laboratóriumból eltulajdonított ezüst-nitrátos kísérleti formulák miatt.
A nő arca elfehéredett, dühösen szorította magához a táskáját. Laurent kalauz döbbenten meredt a detektívre.
– De hát Monsieur Vaneau! – hördült fel Laurent. – A gáz... a táska túlnyomása... mindez csak színjáték volt?
– Pontosan – bólintott Vaneau. – Madame azt akarta, hogy a sűrű ködben pánik törjön ki, a vonat megálljon, ő pedig észrevétlenül távozhasson a zsákmánnyal. A lila gőz csupán arra szolgált, hogy elfedje a valódi menekülési útvonalát a fülke ablakán át. Az apró részlet, amely elárulta, a selyemkesztyűjén lévő lila folt volt, amely nem a fülkében keletkezett, hanem a vegyszerek előzetes adagolásakor, még a felszállás előtt.
– Ostobaság! Nincs is nálam semmiféle formula! A táska üres! – kiáltotta a hölgy dühösen.
– Valóban üres – mosolygott Vaneau. – Mivel a mikrofilmeket nem a táskában, hanem...
Mielőtt a detektív kimondhatta volna a rejtekhelyet, a fékek hirtelen, fülsiketítő csikorgással rándultak össze. A VIP hálókocsi poharai megcsörrentek, a kalauz majdnem elvesztette az egyensúlyát, ahogy a szerelvény méltóságteljesen megállt Auberoche állomás peronja mellett.
Az ajtó szinte azonnal feltárult, és belépett az avermesi rendőrnyomozó két egyenruhással. Szigorú tekintettel mérte fel a fülkét, majd az elegáns hölgyhöz lépett:
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, a marseille-i ipari kémkedés ügyében.
– ...mely mikrofilmeket – fejezte be Vaneau a mondatát, mintha mi sem történt volna – Madame a kalapjának díszes selyem bélésébe varrva próbált kicsempészni.
A nyomozók elvezették a sápadt nőt. Laurent kalauz megkönnyebbülten törölte meg a homlokát, miközben a folyosón már új utasok zaja hallatszott. Egy sötét köpenyes, sietős úr lépett a hálókocsiba, kezében egy szokatlanul nehéz, lakatolt fadobozzal, amelyből fura, fanyar mandulaillat áradt. Vaneau finom mosollyal figyelni kezdte a férfi bizonytalan lépteit, miközben a vonat ajtói kattanva záródtak, és a szerelvény ismét elindult a következő állomás felé.