237/6. A csempészett kronométer — Váratlan fordulat a kocsifolyosón

– Ha valóban csupán az időt méri, miért van szüksége ilyen masszív öntöttvas burkolatra a sárgaréz alatt? – dörmögte Laurent kalauz, miközben igyekezett megőrizni az egyensúlyát a kanyargó pályán.
A szürke köpenyes fiatalember sápadtan próbálta visszahúzni a kezeit a leleplezett szerkezetről.
– Ez... ez egy egyedi prototípus! Egy csillagászati óra! Érzékeny a közvetlen fényre, azonnal tönkremegy, ha túl sokáig éri a nap!
– Valóban, a csillagok híresek arról, hogy kerülik a világosságot – jegyezte meg Vaneau szelíden, miközben ujjheggyel finoman megpöccintette az egyik apró fogaskereket. – Különösen nappal. De ha jól látom, ez a finom szerkezet nem a bolygók állását követi, hanem egy sokkal prózaibb célt szolgál. Például a vasúti kronométerek összehangolását. Vagy épp azok megzavarását.
– Megzavarását? – sápadt el a fülkeajtóból leskelődő elegáns hölgy, miközben mindkét kezét a szívére szorította. – Szent ég, mindjárt felborulunk!
– Kérem, madame, az ájulást halassza a következő megálló utánra – felelte Vaneau halvány mosollyal. – Larmont állomásán sokkal kényelmesebb padok állnak rendelkezésre erre a célra. Laurent, tartsa erősen azt a zsanért. A fiatalember nem csempész, csupán egy kétségbeesett futár, aki túlbecsülte a saját titoktartási képességeit.
A szürke köpenyes utas megadóan vállat vont, miközben a szerelvény kerekei már a larmonti váltókon csikorogtak.