237/3. A rézfogaskerék titka — Feszültség a kocsifolyosón

A szürke köpenyes új utas sápadtan kapkodott a levegőért, miközben próbálta közelebb húzni magához a súlyos hegedűtokot.
– Ez... ez egy mechanikus metronóm alkatrésze! – próbálkozott gyenge mosollyal, de a keze szinte remegett a rézcsat felett. – A pontos ritmus elengedhetetlen a muzsikus számára.
– Kiváltképp, ha a ritmus másodpercenként pontosan egyet ketyeg – jegyezte meg Monsieur Vaneau, és óvatosan a tenyerébe zárta a fogaskereket. – Bár bevallom, ritkán láttam még olyan metronómot, amelyik a saját súlyával képes áttörni egy hálókocsi szellőzőrácsát.
Az elegáns hölgy felháborodottan összefonta a karját.
– Laurent! Azonnal hívja a rendőrséget, mielőtt ez a zenei csodabogár felrobbantja a kalapgyűjteményemet!
– Nyugodalom, madame – csillapította Vaneau udvarias intéssel. – A szerkezet jelenleg semmiféle közvetlen veszélyt nem jelent. Ugye, fiatalember?
– Én... én nem akarok semmi bajt! – nyögte a zaklatott utas, és szinte felbukott saját köpenyében, ahogy igyekezett visszahúzódni a fülkébe.
Laurent kalauz mélyet sóhajtott, miközben a homlokát törölgette.
– Monsieur Vaneau, ön szerint nem kellene legalább a vészféket meghúznunk?
– Egy hirtelen fékezés csupán összetörné a hölgy maradék kalapjait, Laurent – válaszolta Vaneau száraz humorral. – Inkább hagyjuk, hogy a vonat tartsa a menetrendet.
Ezzel kihúzta a mellényzsebéből a régi ezüst zsebóráját, és pattintós fedelét felnyitva a mutatókra pillantott.
– Pontosan húsz perc múlva Belcastel állomásra érkezünk. Addig is javaslom, tartsuk szemmel a fiatalúr kottaállványát.