237/2. Éles sikkantás — Zűrzavar a fülkesoron

Laurent kalauz majdnem elejtette a jegylyukasztóját, és ijedten szorongatta megviselt egyenruhájának hajtókáját.
– Szentséges ég! Csak nem egy fegyver dördült el? – suttogta sápadtan, felkészülve a legrosszabbra.
Monsieur Vaneau mozdulatlan arccal igazított egyet a zakója hajtókáján, majd higgadtan a szomszédos ajtó felé lépett.
– Egy lőfegyver általában jóval élesebb hangot ad ki, drága Laurent – jegyezte meg csendesen. – Ez a puffanás sokkal inkább emlékeztetett egy nehéz, rézből készült alkatrészre.
Mielőtt a kalauz megszólalhatott volna, a szomszédos fülke ajtaja vágódott ki. Egy elegáns, de láthatóan zaklatott hölgy lépett a folyosóra, kezében egy finom selyemkesztyűvel.
– Ez teljesen tűrhetetlen! – háborodott fel. – Valami súlyos fémhenger gurult át a válaszfal alsó szellőzőjén, és kis híján összetörte a legdrágább kalapdobozomat!
A hegedűtokos fiatal úr ekkor óvatosan résnyire nyitotta az ajtaját, és sápadtan pislogott ki.
– Bocsánat... csupán a hegedűm állványa dőlt el – hebegte meglehetősen bizonytalanul.
– Felettébb érdekes – hajolt le Vaneau, és a szőnyegről egy apró, csillogó rézfogaskereket emelt fel. – A kottatartók ritkán hordanak magukban óraműves fogaskerekeket. Úgy vélem, a hangszerének zenei repertoárja tartogat még meglepetéseket.