236/7. A rézcsatos táska — Zavaros léptek Auberoche felé

– Uram, segíthetek a csomagjával? – lépett közelebb Laurent kalauz, miközben gyanakvóan nézte a szorosan megragadott, sárgaréz csatos kistáskát. – A helyjegyét kérném!
A zaklatott új utas megriadt, s egy lépést hátrált a keskeny folyosón.
– Nincs semmi baj a csomagommal! – fújtatta szaporán, s ujjai szinte elfehéredtek a bőrfülön. – Csak… nem látott errefelé egy magas, sötét köpenyes urat? Ugye nem szállt fel Salignac-ban?
Monsieur Émile Vaneau kényelmesen nekidőlt a fülkeajtó félfájának, s megfontolt, száraz mosollyal mérte végig a jövevényt.
– A sötét köpeny meglehetősen elterjedt viselet a vasúton, tisztelt uram. Bár az ön zaklatottsága alapján az illető aligha a tavaszi időjárásról kívánt beszélgetni önnel.
– Ön ezt nem értheti! – sziszegte az utas, s óvatosan a háta mögé próbálta rejteni a táskát. – Auberoche-ig nem hagyhatom el a folyosót. Ha meglát engem…
– Ha meglátja, bizonyára megkérdezi, miért ketyeg a kistáskája – jegyezte meg Vaneau halkan, s a szemöldökét kissé felvonva a rézcsat felé bólintott. – Mert ha az nem egy elfeledett ébresztőóra, akkor felettébb ritka muzsikát játszik.
Laurent arca elfehéredett.
– Ketyeg?! Uram, az Intercontinental Expressen szigorúan tilos…
– Nyugalom, Laurent – intette le a detektív a kalauzt. – A veszély ritkán ketyeg ilyen ütemesen. Ez nem pokoli szerkezet, hanem egy rendkívül drága, de rosszul beállított hajózási kronométer. A kérdés csupán az, miért hordja valaki egy közönséges táskában?