236/6. Az ezüstös csalódás — A salignaci peron

A szerelvény méltóságteljes sziszegéssel torpant meg a salignaci peron mellett. A fülkeajtóban álló Laurent kalauz sietősen félreállt, amikor a kocsiajtón át két láthatóan megszeppent, helyi nyomozó lépett a folyosóra.
– Monsieur Vaneau? – kérdezte a vezető nyomozó, miközben óvatosan kikerülte a fapadlón csillogó, szürke galliumcseppeket. – A sürgöny alapján érkeztünk. Azt írta, a kronométer-csempész itt található.
– Pontosan ő az – bólintott Émile Vaneau, s a szürke köpenyes utas felé mutatott. – A határon átcsempészett anyagot a kabátbélésébe rejtette, de a fülke meleget adó radiátora és a saját izgalma meghiúsította a gondosan kitervelt akciót.
A szürke köpenyes férfi már tiltakozni sem tudott a döbbenettől. A helyi nyomozók közelebb léptek, bár némi feszültséggel pillantottak a folyékony fémre.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, tiltott kronométer- és fémcsempészet ügyében! – jelentette ki a nyomozó, majd megragadta a gyanúsított karját.
Miután a csempészt elvezették, Salignac peronjáról új utasok moraja hallatszott. Laurent kalauz megkönnyebbülten sóhajtott fel.
– Elképesztő, Monsieur Vaneau! De miből jött rá ilyen gyorsan?
Vaneau kinyitotta régi ezüst zsebóráját, egy pillanatig nézte, majd nyugodtan megszólalt:
– Pontosan negyvenöt perc múlva Auberoche állomásra érkezünk. A válasz pedig egyszerű: az ezüst nem olvad meg a kabátujjban, s ha mégis megtenné, a tisztelt uram már rég a mentőkért kiáltana.
A vonat ajtai becsukódtak, a szerelvény zökkenve elindult. A folyosó homályos végében ekkor egy zaklatott új utas tűnt fel, aki szokatlanul görcsösen szorított magához egy sárgaréz csatos kistáskát.