235/1. A ketyegő fadoboz — Sárga kabátos kétségek

A szerelvény lágy zökkenéssel hagyta el Mirambeau-les-Bains állomását, miközben a rokfort sajt utolsó kósza illatmolekulái is elenyésztek a hűvös folyosói huzatban. A peronról frissen felszállt, sárga kabátos úr, aki zaklatott új utasként szorongatta lakkozott fadobozát, közvetlenül Monsieur Vaneau-val szemben foglalt helyet a folyosói pihenőben.
– Ez a ritmikus kattogás… remélem, nem zavarja a nyugalmát? – kérdezte a férfi, miközben gyanakvóan pislogott a tálcával elhaladó kalauz, Laurent felé.
– Egyáltalán nem – felelte Vaneau halvány mosollyal. – Ezen a vonaton szinte minden ketyeg, zakatol vagy nyikorog. Kivéve az utasokat, akik többnyire csak panaszkodnak.
– Ez nem játék, uram – suttogta a férfi, és közelebb hajolt, szinte rátapadva a dobozra. – Ha ez a szerkezet elnémul, az katasztrófát jelent.
– Egy elnémult fadoboz ritkán indít el háborút, hacsak nem a hadügyminiszter küldte – jegyezte meg a detektív száraz eleganciával.
– Rosszabb! – a férfi homlokán apró izzadságcseppek jelentek meg. – Ha ez megáll, Salignac-le-Haut állomásra már csak egy használhatatlan romhalmaz érkezik meg.
Mielőtt Vaneau válaszolhatott volna, a fadoboz belsejéből éles, fémes pattanás hallatszott, majd a ketyegés hirtelen, baljós csendbe torkollt. Az új utas elfehéredett, miközben a lakkozott illesztések alól sűrű, bíborszínű folyadék kezdett szivárogni közvetlenül a nadrágjára.