234/5. A kékpenészes összeesküvés — Sajtos végkifejlet Mirambeau-ban

A folyosó végén, a hálókocsi átjárójában Monsieur Delaunay toporgott, kezében egy gyanúsan üres utazótáskával, miközben a kékpenész mindent elsöprő aromája utolérte őt.
– Csapdába esett, kedves Delaunay – szólt utána Vaneau, miközben elővette régi ezüst zsebóráját, és finom mozdulattal felpattintotta a fedelét. – Pontosan három perc múlva Mirambeau-les-Bains állomásra érkezünk.
– Ez képtelenség! – horkant fel a főfelügyelő. – Delaunay úr köztiszteletben álló utas! Miért rejtene aranyórát egy büdös sajtba?
– Éppen a bűz miatt – felelte Vaneau higgadtan. – Mindenki gáztámadástól tartott, a pánik elterelte a figyelmet, a rokfort intenzív kénes párolgása pedig tökéletesen elfedte a svájci kronométerek jellegzetes gépolaj-illatát, amit a vámosok kutyái azonnal kiszagoltak volna. Zseniális terv, csak éppen a hegedűtok ólmozása túl nehéznek bizonyult.
Delaunay sápadtan hátrált.
– Nincs bizonyítékuk! – sziszegte.
Mielőtt Vaneau kimondhatta volna a végső bizonyítékot, a vonat hirtelen hatalmasat rándult, a kerekek sikoltozva fékeztek. A fülkeajtók üvegei megremegtek, a szerelvény méltóságteljesen begördült a peron mellé.
Az ajtók kitárultak, és a helyi nyomozók azonnal elözönlötték a folyosót. A vezetőjük egyenesen Delaunay-hoz lépett.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, kronométer-csempészet ügyében.
– ...melyet a zsebében lévő második darab sorszáma igazol – fejezte be Vaneau a mondatot, mintha mi sem történt volna.
Delaunay-t elvezették, a feszültség elszállt, a rokfort szaga is enyhült a nyitott ablakoknak hála. Az utasok egy része megkönnyebbülten szállt le, míg a peronról egy új, feltűnően sárga kabátos úr lépett a kocsiba. Csak egy apró, lakkozott fadobozt szorított magához, amelyből lágy, ritmikus kattogás hallatszott. Vaneau finoman elmosolyodott, és visszatette óráját a mellényzsebébe.