233/7. A megállított kronométer — Váratlan vendégek Villarodinban

– Ha valóban csupán szállító lenne – kezdte Monsieur Vaneau, miközben a ketyegő kronométert finoman megemelte a doboz vörös selyem béléséből –, nem igyekezett volna a kulcsot a legközelebbi szellőzőrácsba ejteni, amikor a kalauz belépett a fülkébe.
– Én csak... megijedtem a ketyegéstől! – szabadkozott a szürke köpenyes utas, miközben a helyi főfelügyelő még mindig a kalauz mögül pislogott gyanakvóan.
– Természetesen – bólintott Vaneau a tőle megszokott, végtelen udvariassággal. – Az ember hajlamos megijedni attól, amit ő maga húzott fel alig fél órával ezelőtt. Mindenki azt hitte, hogy egy pokolgép fenyegeti az utazóközönséget, a félrevezetés alapja pedig a doboz szokatlan súlya és a fátyolos hölgy látványos feszültsége volt. Ám a valódi titok nem a robbanóanyagban rejlik, hanem a kronométer egyedi számlapjában. Ez a darab a királyi obszervatóriumból tűnt el a múlt héten, és az ön köpenyének belső zsebe pont a megfelelő méretű rekeszt rejti a szállításához. Az elkövető tehát nem más, mint...
A mondatot egy éles, fémcsikorgató hang vágta ketté. A vonat hirtelen olyan erővel fékezett, hogy a főfelügyelő egy elegáns piruett után a folyosó falának koccant. A szerelvény lassan, méltóságteljesen begördült Villarodin állomás peronja mellé.
Az ajtók szinte azonnal feltárultak, és két helyi nyomozó lépett a kocsiba. Tekintetükben a kötelességtudat és a rettegés különös keveréke derengett – láthatóan felkészültek a legrosszabbra.
– Letartóztatom önt a törvény nevében, a királyi obszervatórium kifosztásának vádjával – lépett elő a vezetőjük, egyenesen a szürke köpenyes utas elé lépve, mintha pontosan tudta volna, kiért jött.
– ...a szürke köpenyes úr, akinek a zsebében még ott lapul a szállítólevél másik fele – fejezte be Vaneau a mondatát, mintha a rendőrség csak az ő végszavára várt volna.
A gyanúsítottat gyorsan elvezették, a feszültség elszállt, a fülkesor fellélegzett. Ám ahogy a vonat újra nekilendült, a folyosó végén feltűnt egy új utas: egy feltűnően vékony úriember, aki egyetlen, gyanúsan könnyű, de lakkozott hegedűtokot szorított magához, miközben félénken kereste a fülkéjét.