233/6. A ketyegő kronométer — Válaszok Villarodin előtt

– Egy pokolgép! – szisszent fel a helyi főfelügyelő, és megpróbált Laurent kalauz impozáns háta mögé préselődni, ami a fizika törvényei szerint teljes képtelenségnek bizonyult. – Mind felrobbanunk még Montenard előtt!
– Kérem, főfelügyelő úr, ne dramatizálja túl a vasúti menetrendet – intette le Monsieur Vaneau, miközben egy vékony ezüsttollal óvatosan megkocogtatta a réz számlapot a doboz mélyén. – Egy valódi pokolgépnek sokkal rosszabb a hangolása. Ez itt egy rendkívül precíz, bár kétségkívül gyanús kronométer.
A fátyolos hölgy arcát elfedő selyem megremegett, ahogy közelebb lépett.
– Nem az én hibám! Én csak őriztem... – suttogta reszkető hangon.
– És ön, uram? – fordult Vaneau a szürke köpenyes utas felé, akit a kalauz hatékonyan zárt el a meneküléstől. – Úgy tűnik, a kulcs az ön zsebében pont ezt a titkot nyitotta. Csak nem ön a mechanika tervezője?
– Én csupán egy szállító vagyok! – vágta rá a férfi sápadtan, a folyosó falának feszülve. – Fogalmam sem volt, mi van benne!
– A gyanútlan futár szerepe mindig roppant kényelmes – jegyezte meg a detektív szárazon.
Vaneau ekkor lassan a mellényzsebéhez nyúlt, és elővette régi ezüst zsebóráját. Egy halk kattanással felpattintotta a fedelét, egy pillanatig merőn nézte a mutatókat, majd nyugodtan becsukta.
– Pontosan kilenc perc múlva Villarodin állomásra érkezünk. Addigra javaslom, tisztázzuk a részleteket.