233/5. A kinyíló kalapdoboz — Ketyegő titkok Montenard előtt

Laurent egyetlen határozott mozdulattal vette el a sárgaréz kulcsot a szürke köpenyes utas megmerevedett ujjaiból, majd tiszteletteljes főhajtással Monsieur Vaneau kezébe süllyesztette. A gyanúsított megadóan morogva húzta össze magát a kalauz impozáns alakja mellett.
– Hallatlan! Ez magánlaksértés egy mozgó járművön! – méltatlankodott a szürke köpenyes, miközben a folyosó falának lapult.
– Valóban roppant kellemetlen – bólintott Vaneau, miközben a sárgaréz kulcsot a gázlámpa fénye felé tartotta. – De a magánszféra határai kissé elmosódnak, amikor egy kalapdoboz nehezebb, mint a kalauz úr teljes szolgálati szabályzata. Főfelügyelő úr, kérem, engedje el Laurent kabátujját, különben a gombok nem élik meg Montenard állomást.
A helyi főfelügyelő pironkodva engedte el a kék egyenruhát, de egyetlen lépést sem tágított a biztonságot nyújtó fedezék mögül.
A fátyolos hölgy zokogása halkan elcsitult, ahogy Vaneau elegáns léptekkel a doboz felé közeledett. A detektív finoman beillesztette a kulcsot a nehéz, selyemszalaggal átkötött kalapdoboz rejtett zárjába. Egy tiszta, fémes kattanás visszhangzott a fülkében.
– Úgy látom, a zár és a kulcs tökéletes házasságot kötöttek – jegyezte meg Vaneau szárazon, majd óvatosan megemelte a fedelet. – És a tartalom... nos, mademoiselle, a legújabb párizsi divat szerint a kalapokat manapság fogaskerekekkel és finom acélrugókkal bélelik?