233/4. A sárgaréz kulcs próbája — Feszültség Montenard előtt

– Ez hallatlan rágalom! – hördült fel a szürke köpenyes utas, és megpróbált hátralépni, de Laurent széles vállai meggátolták a menekülésben. – Csak egy egyszerű szekrénykulcs, semmi köze ehhez a hölgyhöz!
– Valóban? Akkor nyilván nem bánja, ha próbát teszünk vele ezen a különleges kalapdobozon – felelte Monsieur Vaneau, és egy kecses kézmozdulattal a remegő, fátyolos hölgy felé mutatott. – Elvégre a nehéz tárgyak ritkán ketyegnek selyemszalagok alatt, hacsak nem rejtenek valami rendkívül értékeset. Vagy felettébb veszélyeset.
– De hát... ha felrobban?! – suttogta a helyi főfelügyelő, és még mélyebbre bújt a kalauz mögé, miközben az elegáns hölgy is hangos jajveszékelésbe kezdett.
– Akkor legalább biztosak lehetünk benne, hogy nem a menetrend miatt késtünk, felügyelő úr – jegyezte meg Vaneau szárazon.
A detektív ekkor elővette régi ezüst zsebóráját. Kinyitotta. Egy pillanatig nézte a számlapot, majd nyugodtan megszólalt:
– Pontosan tizenkét perc múlva Montenard állomásra érkezünk. Addigra ennek a doboznak és a tulajdonosának is színt kell vallania.
– Kérem, ne! – zokogta fel a fiatal fátyolos hölgy, szorosabban ölelve a sötét dobozt. – Ha kinyitják, mindennek vége!
– Attól tartok, mademoiselle, a vég már akkor elkezdődött, amikor ez az úr felszállt az expresszre – mutatott Vaneau a szürke köpenyesre. – A kérdés már csak az, kié a kulcs, és kié a valódi rettegés.