233/3. A fátyol mögötti rekesz — Rémület Montenard előtt

Laurent kulcsa száraz kattanással fordult meg a zárban. A kalauz lassan, mintha egy puskaporos hordót nyitna ki, beljebb tolta az ajtót.
A fülkében, a szanaszét heverő kristályszilánkok gyűrűjében egy fiatal fátyolos hölgy kuporgott az ülésen, görcsösen szorítva egy vaskos, sötét kalapdobozt. Mögötte a folyosón a helyi főfelügyelő és a nyomozók rémülten torpantak meg.
– Istenem, egy pokolgép! – suttogta a főfelügyelő, és megpróbált a nálánál kétszer szélesebb kalauz mögé bújni.
– Egy pokolgép ritkán igényel selyembélést, felügyelő úr – jegyezte meg Monsieur Vaneau, miközben elegánsan átlépett egy nagyobb üvegdarabot.
– De... de hiszen ketyeg! – mutogatott reszkető ujjal az egyik nyomozó a dobozra.
– Csak a feszültség ketyeg a folyosón – felelte a detektív, majd a fiatal hölgyhöz fordult. – Mademoiselle, ha megengedi, a nehéz tárgyak ritkán repülnek el maguktól, hacsak nem kapnak külső segítséget. Például egy sietős útitárstól.
A szürke köpenyes új utas ekkor már a hátrálást fontolgatta, ám Vaneau finoman elállta az útját.
– Az Ön zsebéből kikandikáló sárgaréz kulcs, uram, felettébb emlékeztet a doboz lakatjára. Laurent, kérem, tartsa szemmel a folyosót. Úgy tűnik, Montenard előtt még tisztáznunk kell néhány súlyos részletet.