232/6. A két lakat titka — Gevrey-i leleplezés

Monsieur Vaneau higgadtan nyúlt a mellényzsebébe, és előhúzta patinás ezüst zsebóráját. Egy halk kattanással felpattintotta a fedelét, majd nyugodtan a körülállóknak mutatta.
– Pontosan négy perc múlva Gevrey állomására érkezünk – jelentette ki halk, de határozott hangon.
– És addig itt fogunk felrobbanni? – kérdezte az elegáns hölgy, selyemsáljába temetve az arcát.
– Korántsem, Madame – mosolygott megnyugtatóan a detektív. – Mindenki azt hitte, a gyanús ketyegés és a nehéz táska egy veszélyes pokolgépet rejt. Ez volt a tökéletes félrevezetés. Ám a titok nyitja éppen a kettős lakatban rejlik. Egyetlen tisztességes órásmester sem zárolná a saját kronométerét két különböző kulccsal, hacsak nem akarja megakadályozni, hogy a vámőrök véletlenül belenézzenek a nehéz, öntött ezüstrudakba, amelyeket a dijoni postakocsiból tulajdonítottak el. A táska kongása nem ürességet jelzett, hanem a sűrű fémek közötti hézagokat.
– Ez képtelenség! – dadogta a szürke köpenyes utas. – Önnek semmi bizonyítéka...
– A bizonyítékot Ön szolgáltatta, amikor megpróbálta a lábával...
Mielőtt Vaneau kimondhatta volna az elkövető nevét, a szerelvény hirtelen hatalmasat rántott. A kerekek csikorogva fékeztek, a folyosón poharak koccantak, s a vonat lassan begördült a fénylő peron mellé.
Az ajtó sziszegve feltárult, és a helyi főfelügyelő, mögötte két nyomozóval, határozott léptekkel lépett a fülke előterébe. A rendőrtiszt végigmérte a társaságot, majd egyenesen a szürke köpenyeshez lépett.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, a dijoni postarablás ügyében – mondta ridegen.
– ...ahogy mondani akartam, kedves Laroche úr – fejezte be Vaneau a mondatot, mintha a rendőrség érkezése a világ legtermészetesebb órarendje szerint történt volna.
A bilincsbe vert utast gyorsan elvezették. A feszültség elszállt, a kalauz megkönnyebbülten törölte meg a homlokát. Pár pillanattal később új utasok szivárogtak fel a szerelvényre. Köztük egy feltűnően sietős, vörös hajú hölgy, aki egyetlen apró, de gyanúsan nehéz fadobozt szorított a mellkasához, miközben gyanakvón méregette a folyosót.
Monsieur Vaneau finoman elmosolyodott, zsebre tette óráját, s a vonat zakatolva indult tovább a következő állomás felé.