232/4. Felderítés — Pierrefitte-i kilátások

A szürke köpenyes férfi görcsösen szorította magához a táskáját, mintha az az utolsó szalmaszál lenne egy süllyedő gőzösön.
– Avermes? – dadogta, miközben a torkán akadt a szó. – Én... én csak átutazóban voltam. Semmi közöm az ottani eseményekhez. Ez a kronométer teljesen törvényes!
– Természetesen – bólintott Monsieur Vaneau, miközben tekintetével követte a padlón pihenő, nehéz lakatokat. – A törvényességnek gyakran igen súlyos fizikai kiterjedése van. Laurent, legyen kedves, ne engedje, hogy a kronométer váratlanul megbillentse a hálókocsi kényes egyensúlyát.
Laurent kalauz sápadtan bólintott, és egy óvatos lépést tett előre, bár láthatóan jobban tartott a táska titokzatos tartalmától, mint egy egész vagonnyi dühös utastól. Az elegáns hölgy a selyemsáljába temette az arcát, és gyanakvóan pislogott a folyosóról.
– Ha ez a szerkezet működésbe lép, esküszöm, a vasúttársaságot fogom perelni a tönkretett gardróbomért! – suttogta reszketeg hangon.
– Nyugodjon meg, madame – felelte Vaneau száraz eleganciával. – A modern kronométerek ritkán mutatnak érdeklődést a női divat iránt.
A nyugalmazott fődetektív ekkor finom, komótos mozdulattal a mellényzsebéhez nyúlt. Elővette régi, ezüst zsebóráját, egy halk kattanással felpattintotta a fedelét, és egy pillanatig némán nézte a számlapot. Az arcán a megszokott, rezzenéstelen nyugalom tükröződött.
– Pontosan tizennégy perc múlva Pierrefitte állomásra érkezünk – mondta csendesen, majd visszacsúsztatta az órát a zsebébe. – Ahol, úgy vélem, a helyi hatóságoknak rendkívül élénk érdeklődése lesz a nehéz szabadalmak iránt. Addig is, uram, javaslom, maradjon az ülésén. A feszültség köztudottan árt a kronométerek finommechanikájának.