231/8. A vészfék hálója — Valcourt-i végkifejlet

A fékek csikorgása elhalt, s a hálókocsi szárnyas ajtaja lendületesen feltárult. A peronról csendőreivel egy feszült, megilletődött helyi főfelügyelő lépett a folyosóra, kezében még remegve a hivatali végzés.
– Rendőrség! – kiáltotta, bár a hangja kissé elcsuklott a feszültségtől. – Letartóztatom Önt a törvény nevében... vasúti szabotázs és szándékos elterelés ügyében!
A felügyelő határozottan, ám némi tétovázással mutatóujját a sötétkék kabátos utas felé szegezte.
– ...és ipari kémkedésért – fejezte be a mondatot Monsieur Vaneau rendíthetetlen nyugalommal. – A felügyelő úr pontosan tudja, miért jött. A vészfék csapdája ugyanis nem a szerelvény megállításáról szólt, hanem arról, hogy hét percre megbénítsa a határellenőrzést.
– De a kalapdoboz! – nyögte a fekete kalapos úr, akit most két feszült helyi nyomozó közrefogott.
– A kalapdoboz csupán látványos színjáték volt – mosolyodott el száraz humorral Vaneau. – Mindenki azt hitte, egy elszabadult ólomsúly tereli el a figyelmet. A valódi csel azonban a kioldószerkezet hiányzó menetében rejlett, amelyet a sötétkék kabátos úr zsebében lévő rézforgács árult el. Egyikük zajt csapott, a másik pedig lebénította a fékrendszert.
A csendőrök megszeppenve, de szaporán megbilincselték a két sápadt gyanúsítottat, majd levezették őket a valcourt-i peronra. Laurent kalauz megkönnyebbülten törölte meg a homlokát.
– Köszönöm, Monsieur Vaneau. Azt hittem, a szerelvényünk ma már nem indul tovább.
– A vonatok mindig továbbindulnak, Laurent – felelte Vaneau, miközben elrakta ezüst zsebóráját.
Az ajtók szisszenve csukódtak be. A peron fényei lassan elmaradtak, ahogy az expressz nekilendült a sötétségnek Verrières felé. Ekkor a folyosó végén egy új utas tűnt fel: egy elegáns hölgy, aki feltűnően gyanakvóan szorított magához egy teljesen üresnek tűnő, ám duplán lakatolt kisméretű utazótáskát. Monsieur Vaneau csendben figyelte, ahogy a nő idegesen körbenéz, mielőtt a fülkéjébe lépne.