231/5. A hiányzó láncszem — Léptek a sötétedő folyosón

– Ha jól értem, Ön még sosem látta a megbízója arcát? – kérdezte Monsieur Vaneau csendes derűvel, miközben meglódult az elegáns VIP hálókocsi selyemkárpitozású folyosóján.
– Csak a sötétkék kabátját és azt a jellegzetes, reszelős hangját! – sietett a nyomában a fekete kalapos úr, miközben idegesen morzsolgatta a kesztyűjét. – Azt mondta, ha a táska magától szétpattan, nehogy hozzányúljak, mert a mechanika tönkremegy! Pánikba estem, felügyelő úr, nem vagyok én bűnöző!
– A pánik ritkán válogat az eszközökben, de még ritkábban szerel össze mágneses kioldókat – jegyezte meg Vaneau száraz eleganciával.
Laurent, a kalauz, aggodalmasan igazította meg a sapkáját, ahogy a haladó szerelvény ablakai alatt elsuhantak az esti táj sötétlő fái.
– De Monsieur Vaneau! Ha Lansac állomásig még tizenkét perc van hátra, mire szolgált ez az egész felhajtás a kalapdoboz körül?
– A szerkezet nem a táskát nyitotta ki, hanem a fülke falában futó vészfékkötelet rántotta volna meg – magyarázta Vaneau, és megállt a kocsiajtó előtt. – A megbízó nem akart Lansacig utazni. A nyílt pályán szándékozott távozni, amíg az utasok a folyosóra tódulnak a szétpattant táska miatt. Ám a hiányzó rézhenger nélkül a terv kártyavárként dőlt össze.
Ekkor a folyosó túloldalán egy sötétkék kabátos alak vált ki az árnyékból, s táskáját szorosan magához vonva megtorpant.