231/3. A szomszédos fülke titka — Nyomok a plüssülésen

Monsieur Vaneau finom, határozott mozdulattal elhúzta a szomszédos fülke tolóajtaját. Odabent nem ült senki, ám a süppedős plüssülésen egy magányos, fekete keménykalap pihent, mellette pedig egy apró, sárgarézből öntött henger gurult ide-oda a szerelvény egyenletes ritmusára.
– Úgy tűnik, a tulajdonos sietősebbre fogta a lépteit, mint a menetrend – jegyezte meg Vaneau száraz eleganciával, miközben belépett, és óvatosan felemelte a rézhenget. – Íme a kioldószerkezet hiányzó párja.
Laurent, a kalauz, az ajtófélfának dőlve törölgette a homlokát.
– De Monsieur Vaneau, miért hagyná valaki a kalapját és a szerkezet darabjait egy üres fülkében?
– Mert a pánik rossz tanácsadó, viszont meglehetősen gyors utaskísérő – válaszolta a detektív. – Bárki is állította össze ezt a táskát, nem számított arra, hogy a rugó Aulnay után felmondja a szolgálatot.
Ekkor a folyosó árnyékosabb szegletéből óvatos léptek zaja hallatszott. A fekete kalapos úr bukkant elő, sápadtan, szinte a falhoz lapulva. Ahogy meglátta Vaneau kezében a rézhenget, megtorpant.
– Én... én semmit sem csináltam! – dadogta reszketve a fekete kalapos úr. – Az a rugó magától pattant ki! Én csak a dobozt kerestem!
– Nyugalom, uram – fordult felé Vaneau szelíden. – A rugók nem szoktak ok nélkül spontán döntéseket hozni. És mivel a kalapja már itt várt minket, úgy vélte, Ön sem marad el sokáig mögötte.