231/1. A bronz nehezék — Csendes indulás Aulnay után

Aulnay-les-Forges lassan elmaradt a kocsik ablakai mögött, s a sötétedő tájat befedte a szürkés esti köd. Az Intercontinental Express zökkenőmentesen gyorsult fel, a kerekek ütemes, monoton kattogása pedig ismét megtöltötte a VIP hálókocsi folyosóját. Laurent, a kalauz, megkönnyebbülten sóhajtva simította le az egyenruháját, majd megkezdte az új utasok jegyeinek ellenőrzését.
Monsieur Émile Vaneau kényelmesen elhelyezkedett a párnázott ülésen, és a csipkeabrosszal letakart kisasztalra pillantott. Vele szemben a szürke köpenyes utas ült, aki még mindig zavartan forgatta a kezében az imént felszállt, ismeretlen férfi által ottfelejtett apró tárgyat. Egy tömör, szokatlanul fényesre csiszolt bronzbivalyt.
– Különös kabala – jegyezte meg a szürke köpenyes úr, miközben a bronzfigurát a lámpa fénye felé tartotta. – Olyan nehéz, mint egy tömör ágyúgolyó, pedig alig nagyobb egy diónál. Ön szerint egyszerű dísztárgy, Monsieur Vaneau?
– A dísztárgyak ritkán rendelkeznek finom belső csavarmenettel, uram – válaszolta Vaneau halvány, száraz mosollyal. – És még ritkábban felejtik őket a kalauz táskájának tetején pont abban a pillanatban, amikor mindenki a rendőri intézkedést figyeli.
Abban a pillanatban a folyosóról halk, fémes pattanás hallatszott, amit fojtott felkiáltás követett. Laurent kalauz lépett a fülke ajtajához, arca szinte krétafehér volt, kezében pedig egy szétnyílt, finom marhabőrből készült utazótáskát tartott.
– Monsieur Vaneau... – suttogta a kalauz elcsukló hangon. – A szomszédos fülke új utasa nyomtalanul eltűnt, a táskája zára pedig belülről pattant szét. És ami benne van... az cseppet sem hasonlít szokványos poggyászra.