230/6. A mágneses titok — Aulnay-les-Forges-i leleplezés

Monsieur Vaneau egy pillantást vetett az új utasra, akinek a mikromágneses detektora, bár ígéretes volt, egy egészen másfajta „mágneses vonzást” jelölt. „És éppen ez az, amiért a „csendes ébresztő” név félrevezető” – folytatta Vaneau, hangjában a megszokott, száraz derűvel. „Mindenki valamilyen robbanószerkezetre, esetleg egy mechanikai zavarra gondolt, ami fizikailag veszélyeztet minket. A nehéz kalapdoboz, a mozgó súly, a rejtett hangok – mind a pánikot táplálták.”
A fekete kalapos úr arcán halvány pír jelent meg, de igyekezett higgadt maradni. A nyomozók aggodalmasan egymásra néztek, mintha Vaneau szavai még súlyosabb titkot rejtenének, mint a rettegett doboz maga.
„Pedig a valóság sokkal... diszkrétebb” – mosolyodott el Vaneau. „Ez a „csendes ébresztő” valójában egy rendkívül érzékeny, diplomáciai kommunikációs zavaró berendezés, melynek célja nem a pusztítás, hanem az információ áramlásának megakadályozása, vagy éppen ellenkezőleg, a valós tartalmának felfedése. A súlyát a benne rejlő, ritka földfémek adták, melyek a mágneses mezőt generálják. Az apró, periodikus mozgás pedig nem egy detonátor visszaszámlálása volt, hanem egy energiafeltöltő mechanizmus, amely a vonatszerelvény mozgását használta fel.”
A szürke köpenyes utas elképedve meredt a saját detektorára, mintha az most fedte volna fel számára a világegyetem titkait. „Tehát a súly... a súly a mágneses mag volt?”
„Pontosan” – bólintott Vaneau. „A félrevezetés zseniális volt. A diplomáciai titoktartás veszélye, amire utaltam, nem a fizikai biztonságunkra vonatkozott, hanem egy rendkívül érzékeny információra, amelyet valaki meg akart akadályozni, hogy eljusson a céljához, vagy éppen ellenkezőleg, pont hogy fel akart fedni. És a fekete kalapos úr...”
Ekkor a vonat hirtelen rántott egyet, ahogy fékezni kezdett, és fémes csikorgással lassított le. Poharak csörrentek a környező fülkékben. A szerelvény lassan, méltóságteljesen begördült Aulnay-les-Forges állomásra. Az ajtók kinyíltak, és a peronról két egyenruhás rendőr lépett be a folyosóra, élükön egy határozott tekintetű főfelügyelővel.
A főfelügyelő végignézett a fülkében összegyűlt társaságon, majd egyenesen a fekete kalapos úrhoz fordult. „Letartóztatom Önt a törvény nevében, a diplomáciai kommunikációs zavaróberendezés illegális birtoklása és felhasználásának kísérlete ügyében.”
Vaneau ekkor fejezte be a mondatát, mintha sosem szakították volna félbe. „...a fekete kalapos úr pedig, úgy tűnik, éppen ezt a titkot próbálta volna leleplezni, vagy éppen elrejteni, attól függően, hogy melyik oldalon állt valójában.”
A fekete kalapos urat, akinek reményteljes arca mostanra sápadt döbbenetbe váltott, elvezették. Néhány utas szótlanul leszállt, míg mások, új arcok, már a következő rejtély első, még jelentéktelennek tűnő mozzanataival – egy túlságosan is fényesre csiszolt, apró bronzállattal – megjelentek a folyosón. Laurent, a kalauz fellélegzett, és a zsebében megigazította a jegylyukasztóját.
Vaneau csak figyelte az eseményeket, higgadtan, ahogy a vonat ajtajai becsukódtak, és a szerelvény újra elindult a következő állomás felé. Egy új rejtély első suttogása már hallatszott a kerekek monoton zúgásában.