230/3. A csendes súly — A kalapdoboz rejtélye

Monsieur Vaneau elgondolkodva vette vissza a tekintetét a fekete kalapos úrról, majd a szürke kabátos utasra nézett, aki még mindig gyanakvóan pislogott a folyosó felé. Laurent, a jeggyel a kezében, már-már megkönnyebbülten sóhajtott, mintha egy globális katasztrófa elkerüléséért ő maga felelt volna.
„Nos, uram,” – kezdte Vaneau higgadtan a fekete kalapos úrhoz fordulva –, „örülök, hogy a gravitáció törvényei nem írták felül a jegyellenőrzés nemzetközi protokolljait. De még mindig az a »csendes ébresztő« motoszkál a fejemben. Egy ilyen finomra hangolt, nemzetközi jelentőségű szerkezet, amely a béke záloga… nem szokás kalapdobozba rejteni, ugye?”
A fekete kalapos úr arcán a reménykedő kifejezés kissé megfakult, és helyébe egy óvatos idegesség lépett. „Dehogyis! Pontosan ezért van ott! A kalapdoboz… az a legbiztonságosabb! Semmi rezgés, semmi külső hatás. Pontosan kalibrált belső felfüggesztéssel rendelkezik!”
Laurent, aki épp a jegylyukasztóját kereste, felpillantott. „És miért olyan nehéz, ha egyszer ennyire finomra hangolt? Olyan, mintha ólommal lenne bélelve. A csendes ébresztő nem csöndes súlyt jelent, ugye?”
A szürke kabátos utas, akinek szemei a félelemtől kicsit nagyobbra nőttek, halkan megjegyezte: „Valóban, a diplomáciában a súly általában befolyást jelez, nem pedig… nos, nem feltétlenül a béke zálogát. Bár én csak egy fiatal diplomata vagyok, nem mintha értenék a… ketyegő, vagy nem ketyegő dolgokhoz.”
Vaneau elmosolyodott. „Laurentnek jó a meglátása. A súly néha csupán a hiány ellenpontja. De térjünk vissza a kalapdobozhoz. Kíváncsi vagyok, milyen belső mechanizmus teszi ennyire különlegessé, hogy a legkisebb rezdülés is katasztrófát okozna? Elvégre a vonat is folyamatosan rázkódik. Van benne valamilyen… önkorrekciós rendszer?” A hangja udvarias volt, de a kérdés súlya egyre inkább nyomasztóvá vált a fekete kalapos úr számára, miközben a vonat Beaumont felé robogott.