230/1. A leesett sárgaréz alkatrész — Első benyomások a robogó expresszen

Monsieur Vaneau lehajolt, és felvette a padlóról az apró, hengeres réztárgyat. A túlzsúfolt poggyásszal birkózó fiatal nő hálásan, bár kissé pihegve mosolygott rá.
– Ó, köszönöm, monsieur! A nagybátyám régi csillagászati távcsövének egyik tekerőgombja. Folyton kiesik, ha megmozdul a táska.
– A tárgyaknak megvan az a sajátos szokásuk, hogy a legkevésbé alkalmas pillanatban keresnek szabadságot – jegyezte meg Vaneau szelíden, miközben átadta a rezet.
A folyosó túloldalán álló, szürke kabátos új utas elmosolyodott. Elegáns, de feltűnően gyanakvó tekintettel mérte fel a hálókocsi társaságát.
– Úgy tűnik, ön rendkívül gyorsan átlátja a dolgok természetét, monsieur – szólalt meg a szürke kabátos férfi, miután a hölgy beküzdötte magát az egyik fülkébe. – Bár bevallom, a peronon lezajlott apró dráma után azt hittem, többször már nem lep meg ez a szerelvény.
– A vonat a váratlan találkozások színháza – válaszolta Vaneau higgadtan. – És a színházban ritkán marad sokáig üresen a színpad.
Laurent kalauz közben egy teástálcával egyensúlyozott a keskeny folyosón. Kézfeje még mindig enyhén remegett a korábbi izgalmaktól.
– Monsieur Vaneau, elnézést a zavarásért – suttogta a kalauz –, de a hármas fülke új lakója nem hajlandó felmutatni a menetjegyét. Azt állítja, a táskájában egy rendkívül törékeny, állami jelentőségű műszer van, amit nem bolygathat semmilyen ellenőrzés.
A szürke kabátos utas szeme ekkor önkéntelenül elkeskenyedett, és rendkívül finom mozdulattal a hármas fülke ajtaja felé fordult.