229/3. A ritmikus rejtély — Kalauz a fülkében

Laurent, a kalauz, ajka szélén halvány mosoly jelent meg, de tekintete a kalapdobozra szegeződött. – Ketyegő rejtély, Monsieur Vaneau? Azt hiszem, a jegyellenőrzés során még nem találkoztam mechanikus kalappal. Biztos úr – fordult a fekete kalapos úrhoz –, ez a… „díszítőelem” nem zavarja a többi utast? A vonat csendje eléggé szigorú szabály.
A fekete kalapos úr idegesen nyelt egyet. – Dehogyis! Csak egy kis… rezgés. Mint egy apró kolibri. Nem jelent veszélyt, higgyék el! – Ujjai még szorosabban markolták a dobozt. A kattogás valóban tompult, mintha a „kolibri” most mélyebbre fészkelte volna magát.
Monsieur Vaneau lassan megveregette a mellényzsebét. – Kolibri, mondja? Micsoda költői megközelítés. Én inkább egy miniatűr, pontos kovácsműhelyre tippeltem volna, ahol épp a tökéletes ritmust kalapálják. De Laurent, ahogy halljuk, ez a kolibri elég kitartóan röpköd. A jegye érvényes a fülkében utazó, láthatatlan madarakra is?
Laurent elgondolkodva megvakarta az állát. – A szabályzat nem tér ki külön a mechanikus kolibrikre. De a csomagoknak csendben kell maradniuk. A kalapdoboz is csomagnak minősül.
A fiatal diplomata megszólalt. – Talán egy újfajta divat, Monsieur Vaneau? Egy kalap, amely önmaga zenekar. Bár ez a ritmus inkább egy marsra hasonlít, semmint keringőre.
A fekete kalapos úr arca egyre vörösebb lett. – Uraim, kérem! Nincs a kalapdobozomban semmi szokatlan! Csak egy… egyedi, örökölt darab, amelynek a szerkezete néha zajos.
Monsieur Vaneau elnézően bólintott. – Örökölt, értem. Akkor egy családi hagyomány, amely a fülünknek is kedveskedik. De valljuk be, Laurent, ez a hagyomány elég feltűnően ketyeg. Nem lehetne megkérni, hogy legalább addig pihentesse a zajos örökséget, amíg el nem érjük a következő állomást, Rocquencourt-t?
A fekete kalapos úr tekintete megrekedt Monsieur Vaneau-n, szemeiben valami megfoghatatlan félelem villant.