228/3. Az üres súly megfejtése — A leleplezett színjáték

Vaneau csak nézte. A játék folytatódott.
– Érdekes, Laurent – szólalt meg csendesen. – Figyelje, milyen erővel szorítja a fogantyút. Mintha a súlytalanság lenne a valódi teher, amitől szabadulni próbál.
Laurent bólintott. – A súlytalanság, Monsieur, sokszor nehezebb.
Az elegáns hölgy egy pillanatra felnézett, elkapta Vaneau tekintetét, majd sietve visszatért könyvéhez, arca halványan kipirult. Ujjai még görcsösebben markolták a bőrönd fogantyúját.
Vaneau lassan elővette régi ezüst zsebóráját. Kinyitotta, és egy pillanatig nézte. – Pontosan tizenkét perc múlva Fontenay-le-Comte állomásra érkezünk – mondta nyugodtan. – És úgy érzem, Laurent, a súlytalanság rejtélye hamarosan sokkal kézzelfoghatóbbá válik.
Laurent tekintetében felvillant a felismerés. – Tehát nem a tartalom volt nehéz, hanem a titok súlya, Monsieur?
– Pontosan, Laurent. Mindenki azt hitte, az elegáns hölgy súlyos kincset rejteget. A túlontúl gondos mozdulatok, a színházi erőfeszítés a cipeléskor, a csatok állandó törölgetése mind azt sugallta, értékes tárgyról van szó. A félrevezetés zseniális volt: a kérdés nem az volt, „mi van benne”, hanem „miért tűnik nehéznek, ami könnyű?”. Az igazságot egy apró részlet árulta el. Amikor a vonat megingott egy váltónál, a hölgy nem a tartalmat féltette, hanem a látszatot. A rázkódás felfedhette volna, hogy a bőrönd valójában üres, leleplezve az egész színjátékot. Az üresség volt a valódi teher.
A hölgy arcán a pír elpárolgott.
– Az elegáns hölgy, úgy vélem, valójában semmit sem cipel a bőröndjében, ami fizikai súllyal rendelkezne – folytatta Vaneau, de a mondat végét már elnyelte a vonat hirtelen, erős fékezése.
Poharak csörrentek. A vonat lassan Fontenay-le-Comte állomásra gurult. Az ajtók kinyíltak. A peronon már várakoztak a helyi nyomozók.
A vezetőjük, egy zömök, bajuszos férfi, belépett a kocsiba, és az elegáns hölgyhöz fordult. – Letartóztatom Önt a törvény nevében, a „Verrières-i Üres Súly Rejtélye” ügyében.
Vaneau eközben befejezte a mondatát: – …hanem a kényszerítő körülményeket, amiért ennek a látszatnak fenn kellett maradnia.
Az elegáns hölgy mereven állt, miközben elvezették. Néhány utas leszállt, mások felszálltak. Egy fiatalember, túl sok csomaggal, megbotlott, és hangos sóhajjal dőlt a falnak. Vaneau csak figyelte. Az ajtók becsukódtak. A szerelvény elindult a következő állomás felé.