228/2. Az üres súly rejtélye — A túljátszott terhek

Laurent elgondolkodva bólintott. – Valóban, Monsieur. De a hölgy olyan meggyőzően cipelte. Mintha attól tartana, hogyha nem látszik nehéznek, azzal elárulna valamit. Talán maga is gyanút fogott, Monsieur Vaneau? A tekintetük keresztezte egymást.
Vaneau halványan elmosolyodott. – Laurent, a gyanú olyan, mint a jó bor. Hagyni kell érlelődni. Jelenleg csak a megfigyelés fázisában tartunk. Bár a színházi előadás, amit a hölgy a poggyász súlyával kapcsolatban bemutatott, figyelemre méltó volt. Azt mondanám, Oscar-díjas alakítás, ha létezne díj a súlytalan terhek hiteles cipeléséért.
Az elegáns hölgy, aki egy könyvet lapozgatott, mintha nem is hallaná a párbeszédet, hirtelen elvett egy selyemkendőt a táskájából, és aprólékosan áttörölte vele a bőröndje csatját. A mozdulat maga is mesterségesen súlyosnak hatott, mint aki nem csupán tisztít, hanem egy nehéz teherrel viaskodik.
– A részletek, Laurent, a részletek – suttogta Vaneau, szinte magának. – Ahol a felesleges erőlködés túl feltűnővé válik, ott általában valami hiányzik. Ez esetben feltehetően a súly. A kérdés az, mit leplez az üresség. Üres boríték, üres ígéret, üres bőrönd… mind potenciálisan veszélyesebbek, mint a teli megfelelőik.
Laurent elmosolyodott. – Talán csak egy hölgy, aki szereti a drámát, Monsieur Vaneau? Vagy szimplán ügyetlenül próbálja megóvni a benne rejlő kincsét, ami valójában csekély értékű, de számára felbecsülhetetlen?
Vaneau tekintete élesebb lett. – A kincs értékét nem a súlya adja, Laurent. A titok súlya sokszor több tonnát nyom. És ez a hölgy, úgy érzem, egy egész bányát cipel, csak épp szellemben. A poggyász pedig… az csak a kulissza.
A vonat egy enyhe döccenéssel áthaladt egy váltón. Az elegáns hölgy, akinek tekintete eddig a tájba révedt, hirtelen megmarkolta a bőröndje fogantyúját, majd egy pillanatra, mintha megrettent volna, körülnézett. Mintha a rázkódás nem a sínek, hanem valami benne rejlő, törékeny titok miatt aggasztotta volna. Vaneau csak nézte. A játék folytatódott.