227/5. Marcipán a négyesben — Édes illatok Saint-Mireux előtt

Laurent, mélyről jövő, udvarias sóhajjal, de rendíthetetlen elszántsággal tolta előre a fekete kalapos urat és a szürke köpenyes utast a négyes fülke felé. A fekete kalapos úr minden lépésnél megpróbált tiltakozni, miközben a kabátja zsebe gyanúsan billegve húzta le a vállát.
– De Monsieur! Én csak… a szélhuzat! A huzat az oka mindennek! – nyögte, miközben a szürke köpenyes utastársa mélyen hallgatva, de annál zavartabban próbálta elrejteni a kezében lévő, egyre ragacsosabb papírzacskót.
– A huzat néha valóban meglepő dolgokat rejt – jegyezte meg Monsieur Vaneau, ahogy beléptek a fülkébe, ahol a fiatal diplomata már izgatottan várakozott. – De a marcipánnal kapcsolatos legutóbbi tapasztalataim szerint, az inkább a hőt kedveli, mintsem a hűvös légáramlatokat. Kérem, foglaljanak helyet. Laurent, a lámpát tessék közelebb hozni. Ennek a „desszertnek” minden részletét szeretném megvilágítani.
Laurent tiszteletteljesen, ám gyorsan helyezte el a lámpást, amelynek fényénél a szürke köpenyes utas kezében lévő zacskó tartalma már kevésbé volt rejtélyes. A ragacsos édességből kiálló, fémesen csillogó, szögletes formák vitathatatlanul kirajzolódtak. A fiatal diplomata feszülten figyelte a jelenetet, minden reményével a detektívre szegezve a tekintetét.
– Hát, uraim, ez már nem az a marcipán, amit az ember a karácsonyi vásáron kóstolna – mondta Monsieur Vaneau, miközben egy tiszta zsebkendővel óvatosan megérintette a kinyílt zacskó szélét. – Ezt már inkább egy mérnök laboratóriumában vizsgálnám, mintsem egy cukrászüzemben. Különösen, hogy ha jól látom, ez a „csemege” éppen olyan formájú, mint amilyen a fiatal diplomata eltűnt dobozának tartalma volt.
A fekete kalapos úr sápadtan nyelt egyet. – Ez… ez valami tévedés. Én… én csak egy kis harapnivalót vittem magammal. Az utazás… meglehetősen hosszú. És az alagutak! Mondtam, hogy az alagutak! – hadarta, miközben tekintetével kétségbeesetten kereste a menekülési útvonalat.
– A vonaton töltött utazásaim során eddig még nem találkoztam olyan úti csemegével, amely ipari gépzsírt és rézport tartalmazott volna – válaszolta Monsieur Vaneau rezzenéstelen arccal. – De mindig van első alkalom, nem igaz? Viszont, ha ez nem a doboz, akkor vajon mi? És miért ragaszkodik hozzá ennyire? Saint-Mireux állomás előtt még bőven van időnk tisztázni a ragacsos igazságot.