225/2. Nehéz fejfedők — Közeledés Salignac felé

A fekete kalapos úr idegesen hátrált a négyes fülke ajtaja felé, miközben a kezében tartott dobozból újabb, fémes koppanás hallatszott, mintha egy elszabadult fogaskerék koccant volna neki a bőrfalnak.
– Ha megengedi – lépett közelebb Laurent, a kalauz, akinek homlokán újra megjelentek az aggodalom cseppjei –, a vasúttársaság szabályzata szigorúan tiltja a veszélyes... vagy indokolatlanul nehéz tárgyak kézipoggyászként való szállítását.
– Ez egyáltalán nem veszélyes! – sziszegte a fekete kalapos úr, miközben megpróbálta a hátával benyomni a fülkeajtót. – Csak egy... egy különleges acélmerevítésű cilinder. A legújabb párizsi divat, kérem!
– Valóban? – vonta fel a szemöldökét Monsieur Vaneau. – Úgy tűnik, a párizsi urak mostanában tüzérségi védelmet hordanak a fejükön. Bár a ritmikus kattogás, ami a dobozból árad, inkább emlékeztet egy precíziós időzítőre, mintsem egy selyemszalagra.
A különös utas arca hirtelen hamuszürkévé vált, ujjai fehéredtek a szorítástól.
– Ön... Ön félreérti. Ez csak egy rugós szerkezet. Hogy formában tartsa a karimát!
Vaneau csendesen elmosolyodott, majd elegáns mozdulattal előhúzta a zsebéből régi ezüst zsebóráját. Kinyitotta, és egy pillanatig merőn nézte a mutatók járását.
– Pontosan húsz perc múlva Salignac állomásra érkezünk – mondta nyugodtan, miközben visszacsúsztatta az órát a mellényébe. – Ott pedig a helyi hatóságok rendkívül nagy érdeklődést fognak mutatni a rugós kalapdivat iránt. Addig is, uram, javaslom, üljünk le. A feszültség árt a finom mechanikának.