225/1. A nehéz kalaptartó — Éjszakai suhanás Savigny felé

Az Intercontinental Express kerekei egyenletes ritmusban zakatoltak tovább Montclar elhagyása után. Laurent kalauz még mindig a homlokát törölgette a zsebkendőjével, miközben próbált köszönetet mondani a nyugalmazott fődetektívnek.
– Monsieur Vaneau, Ön nélkül a fél szerelvényt szétbontották volna az ijedős nyomozók!
– Ugyan, Laurent – legyintett szelíden Vaneau. – A hatóságoknak csupán a képzelőerejük túlságosan élénk, amikor egy rézretesz sötétben kezd el világítani. A józan ész sokkal kevésbé teátrális.
Ekkor a folyosón imbolygó léptekkel közeledett az új utas. Fekete kalapját mélyen a szemébe húzta, és mindkét kezével egy méretes, bőrből készült kalaptartót szorított a mellkasához. A doboz láthatóan szokatlanul nehéz volt, mert a férfi minden lépésénél megroggyant a térde, és fémes, ketyegő beütésű tompa nyikorgás hallatszott a burkolata alól.
– Segíthetek a poggyászával, uram? – lépett elé Laurent szolgálatkészen.
– Hozzá ne érjen! – szisszente fel a fekete kalapos úr riadtan, majd ijedt tekintettel lapított a falhoz. – Csak egy finom felépítésű kalap van benne. Nagyon... érzékeny a mozgásra.
– Egy kalap, amely a fizika törvényeit meghazudtolva legalább tizenkét kilogrammot nyom – jegyezte meg Vaneau csendes mosollyal, miközben végigmérte a férfi megfeszülő karizmait.
– Ön talán szakértője a hölgyek és urak fejfedőinek? – kérdezte ingerülten az utas.
– Nem, de a gravitációnak igen – válaszolta higgadtan a detektív. – És úgy tűnik, a következő megállónkig, Savigny-ig elég időnk lesz megfigyelni a divat legújabb, meglepően súlyos remekeit.