224/9. A zöldes fény rejtekében — Megálló Montclar-ban

Monsieur Vaneau szelíden félretolta a fülkeajtót, és belépett a szűk térbe. A szürke köpenyes utas riadtan húzódott a sarokba, miközben Laurent kalauz óvatosan hátrahúzódott a folyosón.
– A fejfájás, ahogy sejtem, nem szokott zölden foszforeszkálni – jegyezte meg Vaneau csendesen, a lelakatolt táska zárjából derengő fénysugárra mutatva.
A detektív elővette régi ezüst zsebóráját, kinyitotta, majd megfontoltan a számlapra pillantott.
– Pontosan négy perc múlva Montclar állomásra érkezünk – mondta, és halk pattanással becsukta a fedelét. – Ahol a hatóságok már rendkívül kíváncsian várják ezt a sárgaréz zárral védett ritkaságot.
– Ez magántulajdon! – dadogta a szürke köpenyes utas sápadtan.
– Valóban – bólintott Vaneau. – Mindenki azt hitte, egy veszedelmes óraműves szerkezet ketyegését halljuk a fal mögött. A robbanásveszély réme kitűnő álcázás volt. A táska azonban egy illegális, foszforos optikai távírót rejt, amelynek finom fémrugói a faburkolaton át továbbították a csempészett kódokat. A rejtélyes kattogás csupán az üzenetek ritmikus leadása volt.
Mielőtt a detektív kimondhatta volna a férfi valódi nevét, a vonat hirtelen akkorát fékezett, hogy Laurent kalauz majdnem elveszítse az egyensúlyát. Az Intercontinental Express zihálva megállott Montclar éjszakai peronjánál.
A fülkeajtóban két hatósági nyomozó bukkant fel. A vezetőjük határozottan a meglepett utas felé lépett.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, tiltott távírókészülék csempészete és ipari kémkedés ügyében!
– ...és mert a kódolás ritmusát teljesen elvétette – fejezte be Vaneau csendes mosollyal a félbeszakadt mondatát.
A csempészt elvezették, az utasok csendben visszahúzódtak. A szerelvény lassan újra megindult. Laurent megkönnyebbülten sóhajtott fel, ám a szomszédos kocsi felől egy újonnan felszálló, feltűnően nehéz kalaptartót cipelő úr lépett a folyosóra...