224/8. A rejtélyes visszhang — Éjszakai nesz a faburkolat mögött

Monsieur Vaneau felegyenesedett, leporolta a nadrágját, majd halkan megkocogtatta a cseresznyefa burkolatot közvetlenül a négyes fülke ajtaja mellett. A fal túloldaláról érkező, ütemes neszezés azonnal elhallgatott, mintha a bent rejtőzködő szürke köpenyes utas még a lélegzetét is visszafojtotta volna.
– Hallja ezt, Laurent? – suttogta a fődetektív, miközben elegánsan megigazította a mandzsettáját. – Nem a sínek zenéje. Sokkal inkább egy megzavart fémbogár, amely kétségbeesetten próbálja megtalálni a kijáratot.
– Uram, ha az a táska valóban egy óraműves szerkezetet rejt, talán nem kellene ilyen közelről hallgatóznunk – jegyezte meg a kalauz, miközben ösztönösen hátrált egy lépést. – A vasúttársaság szabályzata szigorúan tiltja a robbanásveszélyes ritmusokat a hálókocsikban.
– Nyugodjon meg, Laurent. A robbanószerkezetek ritkán követik a valcer ütemét – felelte Vaneau száraz mosollyal. – Ez a kattogás túl finom, túl precíz ahhoz, hogy pusztán rombolásra tervezték volna. Sokkal inkább egy kódolt üzenet.
Hirtelen halk fémes kattanás hallatszott, majd a fülkeajtó résnyire nyílt. A szürke köpenyes utas sápadt, verítékes arca bukkant fel a sötétben.
– Miért zaklatnak? – suttogta rekedten. – Megmondtam, hogy pihenni akarok! Nem hallják, hogy a... a fejfájásom ritmikus?
– Különös fejfájás, amely fémhangon rezonál – jegyezte meg Vaneau, miközben tekintetével a fülke sarkában pihenő, lelakatolt táskát kereste. A táska sárgaréz kulcslyukán keresztül ugyanis halvány, rejtélyes zöldes fénysugár derengett elő.