224/6. Bátor léptek a peronon — Lainville-i átszállás

A fékek csikorogva szorították rá magukat a kerekekre, s az Intercontinental Express lassan gőzölögve megtorpant Lainville állomásán. A folyosó ablakán keresztül tisztán látszott, ahogy három helyi nyomozó habozva szorítja magához a szolgálati gumibotját a gázlámpák sápadt fényében.
"Úgy tűnik, az oroszlánbátorság még némi belső egyeztetést igényel a peronon," jegyezte meg Monsieur Vaneau csendesen, miközben a leleplezett dobozt átadta a kalauznak.
A fülkeajtó végül nyikordulva kitárult. A helyi nyomozók vezetője lépett be elsőként, óvatosan körbehordozva a tekintetét, mintha attól tartana, hogy a szőnyeg alól hirtelen egy vadállat ugrik elő.
"Kiküldetési parancs... csempészet gyanúja miatt," hebegte a tizedes, s fél szemmel a lelohadt önbizalmú, fekete kalapos úrra pillantott. "Ugye... ugye már nem fejt ki ellenállást?"
"Teljesen veszélytelen, tizedes úr," biztosította őt Vaneau finom mosollyal. "A hamis pecsétek és az államilag garantált aranykötvények ritkán harapnak. Igaz, a súlyuk meglehetősen lehúzza a zsebeket."
A helyi rendőrök szemmel láthatóan megkönnyebbültek a tiszta arany és a hiánytalan bizonyítékok láttán, majd a fekete kalapos urat meglepő határozottsággal terelték ki a gőzölgő peronra.
Amint az ajtók becsukódtak, a szerelvény újra nekilendült. A folyosón egy új utas bukkant fel: egy szürke köpenyes úr, aki szokatlanul könnyűnek tűnő, ám duplán lelakatolt utazótáskát szorított a mellkasához. Vaneau csendesen követte tekintetével az új jövevény bizonytalan lépteit.