224/1. A búgó kalitka — Suhanás Lainville felé

A szerelvény egyenletes kattogással gyorsított fel a vaucressoni állomás fényei után, sötétségbe borítva a hálókocsi folyosóját. Monsieur Vaneau kényelmesen elhelyezkedett a négyszögletű ablak mellett, és kimért mozdulattal elrakta az óráját.
– Úgy vélem, Laurent, a kávé most már igazán esedékes lenne – jegyezte meg halkan a kalauznak, aki még mindig láthatóan próbált magához térni a rendőri akció izgalmaiból.
– Természetesen, Monsieur Vaneau! Azonnal intézkedem – válaszolta Laurent, de szeme óhatatlanul az új utasra tévedt.
A sápadt férfi a folyosó közepén állt, szorosan a mellkasához ölelve a selyemszalaggal átkötött, kisméretű kalitkát. A finom rácsok mögül szüntelen, ritmikus búgás hallatszott, mintha egy nagyon precíz, mégis élő szerkezet mormogna odabent.
– Elnézést a zavarásért – szólalt meg a férfi kapkodva, miközben gyanakvóan méregette a folyosón elhaladó elegáns hölgyet. – Lainville-ig utazom. Ugye ez a fülke teljesen biztonságos? Nincs itt semmiféle huzat?
– A huzat tekintetében megnyugtathatom – válaszolta Vaneau finom mosollyal. – A rejtélyek viszont hajlamosak az ajtórésen is befurakodni.
– Nem rejtély ez, uram, hanem egy felbecsülhetetlen értékű ritkaság! – pattant fel a férfi hangja, majd azonnal elhallgatott, amint a kalitka búgása egy pillanatra megtorpant.
Vaneau szeme villant egyet. Kíváncsian nézte a szalag alól kiszűrődő halvány, rézszínű csillogást.