222/3. A fagyos titok leple alatt — Megálló Saverne-ben

Monsieur Vaneau megfordult, és a folyosón gyülekező utasokra nézett, akik a szokatlan hideg miatt merészkedtek elő fülkéikből. Köztük állt a fekete kalapos úr is, feszülten gyűrögetve selyemkesztyűjét.
– Kedves barátaim – kezdte Vaneau halk, dallamos hangján. – A fagyos gőz nem fegyver, hanem álcázás. A rézgömb belsejében nem robbanóanyag lapul, hanem a nemrégiben Elberenben eltűnt, rendkívül hőérzékeny vegyészeti képletek. A szárazjég megóvja őket a bomlástól.
– De a lánc! – dadogta a didergő Laurent kalauz. – Ki vágta át?
– Valaki, aki a mesterséges pánikot akarta kihasználni, hogy a zűrzavarban magához vegye a dobozt – Vaneau a fekete kalapos úrra mutatott. – A speciális fémvágó még mindig az ön kabátbélése mögött lapul, uram. Ön követte a hölgyet az elbereni peron óta.
A fekete kalapos úr arca elfehéredett.
– Ez képtelenség! Én csak... – próbálta sietősen tisztázni magát a férfi, de a szavait hirtelen elnyelte egy éles fémcsikordulás.
A vonat váratlanul hatalmasat fékezett. Poharak csörrentek a szomszédos étkezőkocsiban, a folyosón állók egymásnak estek, miközben az Intercontinental Express méltóságteljesen begördült Saverne állomás kivilágított peronja mellé.
Az ajtók kitárultak, és a hideg éjszakai levegővel együtt két helyi nyomozó lépett a kocsiba. A vezetőjük céltudatosan a fekete kalapos úrhoz lépett.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, az elbereni lopás és szabotázskísérlet vádjával.
Vaneau elmosolyodott, és visszacsúsztatta ezüst óráját a zsebébe.
– Pontosak, mint mindig – jegyezte meg Laurent-nak.
A megbilincselt férfit gyorsan elvezették. A fagyos gömböt biztonságba helyezték, a peronon az utasok egy része leszállt, ám a helyükre újak érkeztek. Vaneau a folyosó ablakán át figyelte, ahogy egy feltűnően sápadt úr lép a kocsiba, kezében egyetlen, apró, lakattal lezárt fadobozzal, amelyből fura, ütemes neszek hallatszottak.
A vonat ajtajai becsukódtak, és a szerelvény komótosan elindult a következő állomás, Beauregard felé.