222/1. A leláncolt kalapdoboz — Éjszakai suhanás Gérardmer felé

– Legalább a java részén túl vagyunk, Monsieur – sóhajtotta Laurent kalauz, miközben remegő kézzel igazította meg egyenruháját. – Elberen után már csak a békés suhanás maradt.
– A béke, kedves Laurent, csupán egy rövid hatásszünet két meglepetés között – felelte Monsieur Vaneau szárazon. – A sors ritkán utazik másodosztályon.
A folyosón ekkor suhant el az új utas, az elegáns hölgy. Karcsú kezével egy feltűnően nehéz, sárgaréz lánccal lezárt kalapdobozt szorított magához. Amikor a kalauz udvariasan segíteni akart, a nő azonnal visszahőkölt.
– Hozzá ne érjen! – sziszegte. – Rendkívül törékeny. Csak egy finom báli kalap a gérardmer-i fogadásra.
– Egy öntöttvasból készült kalap, kétségtelenül – jegyezte meg halkan Vaneau, amint a fülke felől tompa, fémes dörrenés hallatszott, ahogy a doboz az ülésre huppant.
A vonat egy órán át zökkenőmentesen robogott a sötétben. Vaneau épp a teáját kavargatta, amikor a szomszédból éles, fémes pattanás, majd a hölgy fojtott sikolya hallatszott.
Laurent odasietett, a detektív pedig kényelmes léptekkel követte. A fülkében a hölgy sápadtan meredt az ülésre. A sárgaréz lánc tiszta vágással hevert a padlón. A kalapdoboz fedele nyitva állt, de kalap helyett egy bonyolult fogaskerekekkel borított rézgömb pihent benne, amelyből vékony, fagyos gőz szivárgott, miközben baljósan ketyegni kezdett.
Vaneau megigazította zakóját. Az új rejtély pontosan érkezett.