221/9. A morze-csapda — Közeledés Novéant felé

A három férfi gyors léptekkel indult meg a folyosón a távírófülke felé, ám alig tettek meg néhány métert, amikor az egyik fülkeajtó hirtelen kivágódott. Egy kócos, zöld selyemköpenyes utas ugrott eléjük, kezében egy teljesen üres kalitkát szorongatva.
– Megálljanak! – kiáltotta rekedten a zaklatott új utas. – Valaki ellopta a láthatatlan kanárimat, és a tettes biztosan a távíróvonalakat használja menekülési útvonalnak!
– Rendkívül sajnálatos eset – felelte Monsieur Vaneau, és egy elegáns félrelépéssel kikerülte a férfit. – De biztosíthatom, a kanárik ritkán utaznak morzejelek formájában. Kérem, keresse inkább a büfékocsiban, a köles környékén.
Laurent kalauz már a távíróasztal felett görnyedt, amikor utolérték. A homlokáról vastag cseppekben hullott a verejték a rézbillentyűkre.
– Nem válaszolnak, Monsieur Vaneau! – nyöszörögte Laurent rémülten. – A vezeték néma! Valaki elvágta!
Vaneau tekintete a készülék mögött heverő kis fadobozra tévedt, amelyből intenzív mandulaillat áradt. Finom mozdulattal felpattintotta a fedelet. A dobozban nem pokoli gép lapult, csupán egy darabka marcipán, amelybe egy feleslegesen ketyegő, rugós óraművet ágyaztak.
– Zseniális – jegyezte meg a detektív szárazon. – Egy mandulaillatú elterelés, hogy a figyelmünket a távíróhoz láncolják. Valaki nagyon ügyel rá, hogy Mirecourt előtt ne kérhessünk segítséget.
– De hát akkor mi van a hegedűtokban? – kérdezte a fekete kalapos úr reszkető hangon, miközben a vonat kerekei vészjóslóan csikorogni kezdtek a kanyarban.