220/9. A kottalapok mögött — Megérkezés Auberoche-ba

– Kérdem én, miért hordana valaki szimfónia-kottákat egy bankár kézírásával? – jegyezte meg szelíden Vaneau. – Mindenki azt hitte, Garcin úr lopta el a kötelevényeket, hiszen ő rohangált olyan teátrálisan a folyosón. Garcin azonban csupán egy drága elterelés volt. Az igazi elkövető csendben ült a fülkéjében, s a hegedűtokba rejtett hamis iratokkal keltett gyanút, miközben a valódi értéket kottáknak álcázta. A döntő nyomot a papír vízjele adta meg: a kottalapok gyári jele hajszálpontosan megegyezett a montriveau-i bankár levélpapírjával.
A fekete kalapos úr hűvös mosolya elenyészett, ám mielőtt tiltakozhatott volna, a szerelvény éles sikoltással fékezni kezdett. A hálókocsi lámpái megvillantak, a folyosón poharak koccantak össze, s az Intercontinental Express lassulva begördült a peron mellé.
Az ajtó kinyílt, és két helyi nyomozó lépett a fülkébe. A vezetőjük határozottan a fekete kalapos férfi felé fordult.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, a montriveau-i értékpapírok eltulajdonításáért – jelentette ki a rendőrbiztos.
– …és a komolyzene jó hírnevének gátlástalan megsértéséért – tette hozzá Vaneau halk, száraz mosollyal.
A tettest elvezették. Az auberoche-i peronon nyüzsgött a tömeg; néhány utas leszállt, míg újak igyekeztek a kocsik felé. Laurent megkönnyebbülten igazította meg a sapkáját, míg Vaneau az ablakból figyelte a felszállókat. Egy zaklatott külsejű úriember tűnt fel, aki görcsösen szorongatott egy apró, sárgarézzel pántolt fadobozt, és folyamatosan a háta mögé pillantgatott.
A mozdony füttyentett, az ajtók bezáródtak, s a vonat kigördült Auberoche-ból Valcourt irányába. Az új utas elhaladt Vaneau fülkéje előtt, s a dobozból halk, szünet nélkül ketyegő szerkezet zaja szűrődött ki.